Tartozások 2. Tiller, a tündérének és a norvég konferencia

Hogy miként kerültem a Könyvfesztiválhoz kapcsolódó rendezvényre, az Elte Rákóczi úti épületében megrendezett norvég konferenciára?
Minden a Műfordítók Egyesülete levelezőlistájának köszönhető. Illetve a Műfordítók Szakmai Hétvégéjének. Két éve itt ismertem meg Dobos Évát, az Oslóban élő fordítót, aki Carl Frode Tiller Bekerítés című regényét magyarra fordította. A különös szerkezetű regény, amit most esténként elalvás előtt olvasok,  2009-ben az Európai Unió Irodalmi Díját kapta. A szerző a fesztivál vendégeként maga is részt vett a konferencián, amire Éva költői minőségemben hívott meg engem. Egy norvég nyelven zajló beszélgetés valakinek, aki egy kukkot sem tud norvégul, nagy kalandnak ígérkezett. És az is volt. A meglepően pergő (lassabbra számítottam!) norvég elképesztően dallamos, de egészen másképp, mint az olasz vagy a francia. Mintha a távolból hallatszó tiszta és mély tündéréneket hallgatna az ember. És vágyat érez, hogy megszólalhasson ezen a nyelven.
Különös élmény volt, és persze azért próbáltam érteni belőle valamicskét, és mint később a remek ebéd közben kiderült, volt is egy-két apró részlet, amit valóban jól értettem. Hiába no, az angolszász az angolszász.
Az Ibsen-újrafordításokról zajló, és izgalmas fordítási kérdéseket felvető kerekasztal beszélgetés Rakovszky Zsuzsa részvételével azért hála Istennek már magyar nyelven zajlott.
Az irodalom mostohagyerekeit, a krimi- és gyerekirodalomat norvégból magyarra ültető fordítókkal való beszélgetést már csupán félig tudtam meghallgatni, mert el kellett sietnem. De megerősödött bennem az az elképzelés, hogy az őszi gyerekirodalmi est témája Telkiben a nálunk még mindig tabunak számító kérdéseket olyan könnyedén kezelő skandináv mesekönyvek lesznek. Köztük a szintén Dobos Éva által fordított Rém Rozi-sorozat (szerzőpáros: Unni Lindell és Fredrik Skavlan), melynek szellemhősei "a filozófia, a kultúra és a történelem útvesztőiben" bolyongva keresik az igazságot.

Tartozások 1. Mesterházi Móni költői estje

Annyi mindent szerettem volna elmesélni, de épp mert annyi minden történt, mesélésre nem maradt idő.
Most adósságtörlesztésbe kezdek. Mestreházi Móni költői estje lesz az első részlet. Valójában nem is est, inkább tavaszi késődélután volt. A Telkiben működő Kokukk Egyesület minden évben meghív egy kortárs költőt Költészet napja alkalmából, idén másodszor a Szépírók Társaságával együttműködve.
A helyszín rendkívül békés, a Harangvirág utcai óvoda alulája. Teát kortyolgatunk, és mindig kerül sütemény is. A közönség száma változó, hol többen, hol kevesebben jutnak el ezekre az alkalmakra, de aki eljön, mindig pompásan érzi magát.

Azt hiszem, a költők is így vannak ezzel, ücsörgünk az ovi erre a célra beszerzett karosszékeiben, előttünk mécses és virág, beszélgetünk, hallgatjuk a verseket, mintha nem is lenne más fontos dolgunk a világon. Talán nincs is, ilyenkor tényleg hihető, mert van idő a részletekre, megvitatni, az epigramma férfias vagy nem férfias műfaj, miért épp az ír költők kerültek Mónikához közel, hogyan lesz vers egy eltűnt betűből, és milyen érdekes, mit hogyan olvasunk félre, és hogy vajon miért olyan fontos ezekben a versekben a víz. Csupa lényeges kérdés. Vagyis a lényeg maga.