Mindenkit várunk szeretettel

Dobogókő, a derűs manréza

Manréza, igen, mert nem csak szakmai közösséget tart össze az évente megrendezett Műfordító szakmai hétvége. Lelkigyakorlat is a szűk három nap, amennyiben lelkigyakorlat kiszakadni (elgépeltem, először azt írtam, kiszaladni, és igaz is, mindenki szalad, ahogy tud, Hévvel, busszal vagy autóval, hogy végre odaérjen) a tevékenység magányából, találkozni a társakkal, megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül.
Töltődés, aprómunka, közös szöszmögés egy szövegen, és nagyobb ívű áttekintések a fordítószakma kérdéseiről.
Bizonyos értelemben nyilván luxus-problémának tűnhet, ha egyetlen angol nyelvű szöveget hatan is lefordítanak, és szinonímák árnyalatnyi különbségeit, hangzásbeli eltéréseit, ritmikáját vitatják. Még nagyobb luxus Vihar Judit matcha-teáját kortyolgatva egy japán novella magyar fordításait vetheti össze az ember, japán nyelvet hallgató egyetemisták, magyar költők és műfordítók társaságában.
De ez a luxus mégiscsak a szerzetesség fényűzése, a "Ne sokat tégy, de azt jól!" teljessége. A részletekre időt szánás, az elmélyülés zavartalansága olyan ritkán adatik meg. Még azoknak is, akik teljes magányban tudnak dolgozni, elterelik figyelmét napi teendők. De Dobogókőn nincs más napi teendő, mint egymásra figyelni, megismerni a műhelytitkokat, tapasztalt előadóktól tanulni, jegyzetelni, mint diákkorunkban. A köztes idők, az étkezések (pompás étkezések!) alatt folytatódnak a beszélgetések, olyanokkal találkozik évente egyszer itt a magamfajta, akikkel különben csak egy-egy ritka e-mailt vált. A hasonló prioritások kapcsai azonban erősek, nem gyengít rajtuk sem életkor, sem különböző nyelvterületen vagy műfajban való jártasság. Ritka közösség ez, az egymás munkája iránti tisztelet feltétlennek tűnik, mindenki megleli szakmai társait, és valamiféle feltétlen bizalom is működik ebben a közegben. Valahogy úgy, ahogy egy gyülekezetben, ahol senkiben nem merül fel, hogy ellophatják a táskáját, míg Úrvacsorázni megy.

Bővebben a szakmai hétvége programjáról, az előadásokról és szemináriumokról:
http://www.litera.hu/hirek/a_forditasban_a_vilagon_minden_problema
http://www.litera.hu/hirek/nadori_lidia_nem_bermunkasok_vagyunk

Kik között, hol üldögél

Először is a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlése alkalmából rendezett hangversenyen. Már ez sem ma történt, május 7-én, egy szokásosan zsúfolt nap végén. Ünnepi, ha az ember kipenderül az uzsonnakészítés, leckekikérdezés, fűmaglocsolás hamuszürke délutánjából, odahagyja a kiválogatott kölest, fekete csipkével bevont masnis cípőbe bújik, háromszor átbucskázik a fején, egy díszteremben találja magát, és jeles tudsok közt ülve a félhomályban, egyetlen derengő gyertya fényénél Bogányi Gergely zongorajátékát hallgatja. Pedig hétfő van. Előtte az az aprócska, okos filozófus, akitől olyan gyakran idézi, "Nem mindegy, hogy ki veregeti az embert vállon!", és akinek kiskorában Berzsenyit olvasott fel esténként az ágya mellett az apukája. Mögötte valahol a magyar gyógyszerkémia emblematikus alakja, akinek Repkényszaggatás című emlékiratait a Holmi is bemutatta tavaly ősszel. Jó itt. A délutánból kiszakadt koraeste ajándéka a Pathétique szonáta, Isten áldja Beethovent, és Liszt Sóhaj-a, a Gnomenreigen, a Nocturne.
De a legjobb az, hogy ki mellett ül. Kémikusnak kémikus, nagy is, jóval magasabb nála, nem beszélve az aprócska filozófusról, de legfőképp társ, könnyebb felsorolni, hogy miben nem, mint azt, hogy mi mindenben. És akkor is fogja a kezét, ha Debussy szól, és akkor is, ha éjszaka rátör a szívdobogás. De most nem tört, csak az éhség, úgyhogy el is vitte a vegetáriánus étterembe, de hogy mit ettek annak a neve maradjon titok. Az íze úgyis feledhetetlen.

A másik üldögélés még csak egy hetes, a Szépírók Társasága közgyűlésén. A helyszín legalább annyira fényes, a Károlyi-palota díszterme, merthogy az elnökválasztásnak a PIM adott helyet. Az esemény korántsem annyira művészi élmény, mint az Akadémián, zsúfoltság, némi izgalom, kisebb konfliktusok és ügyrendi viták, de a társaság, akik közt helye van, akár előtte, akár mellette, akár mögötte ülnek, na, az aztán szívmelengető. És vidám. Similis simili gaudet.

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=138190:meszaros-sandor-a-szepirok-tarsasaganak-uj-elnoeke&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113

Tartozások 3. Hernádkakon a múzsák ligete

A Spanyolnátha nem csak egy szörnyű betegség, tudja ezt mindenki, aki olvassa a Vass Tibor által kilenc éve létrehozott internetes művészeti folyóiratot. Vass Tibor nem csak költő és képzőművész, ő a hajó kapitánya, Vassmacska, a bátor tengerész, okos macska egyébként, mi mindent kitalál...!
Például a Kertfesztivált is, évente négyszer, és ahová végre végre eljutottam április 22-én. (Te jó ég, mintha ezer év telt volna el azóta.)
A Kertfesztiválon süt a nap, minden virágba borulva, és a fákon képek ringanak, de még milyen képek, Kiss Tanne István Rozsdazóna című fotóalbumából valók egyfelől, az ember szíve vásik, ha nézegeti a csipesszel rögzített képeket a lugasban, sic transit gloria mundi, így múlt el ez a vasgigász, és mi  minden múlt még vele. A többi lenge kép alkotója Bibók Bea, a női börtönben készült fotóktól eláll a lélegzet.
(A lélegzetem addigra amúgyis akadozott már, a háromheti nemalvás összegyűrt, mint egy elrontott kéziratpapírt, de azóta ez a váratlanul érkezett éjszakai pánikroham-sorozat, ahogy jött, elmúlt.)

A Könyv utóélete sorozat vendége voltam jómagam, a nagyon kedves Berka Attila beszélgetett velem, és közben jöttek-mentek a tyúkok, hányféle tyúk van! Versek, tyúkok, szürke kismacska, akit sajnos nem hoztam haza (legkisebb fiam bánatára, és a hársfa odújában épp most kikelt tíz cinkefióka örömére), és hatalmas bográcsban gőzölgő leves, Nóri kávéja, igen, van méz is, persze,  jól van, jól van, ha túl idilli, mellékelem a képeket, hogy hihető legyen, Hernádkakon van egy múzsák ligete.

Hazafelé eredt csak el az eső, Kéri Piroskával kuporgunk az autó hátsóülésén, két elégedett macska.
Vass Tibor (feketefehér) Séllei Zsolt és Repászki Ferenc képei a Spanyolnátha alábbi linkjéről származnak, ahol további képek is megtekinthetők:
http://www.spanyolnatha.hu/projektek/onok-kertek/hernadkak-2012-aprilis-22-/112/

Tartozások 3. Egy másik lovag és a rossz szerzetes

Ez egy szép este volt, kicsit hűvös, de a vacsora és a társaság remek.
Az nem derül ki a beszámolóból, hogy ketten nem vittük magunkkal a felolvasandó verset. Horváth Viktor és én. Kínos hülyeség, bár Viktor később, amikor Vörös Istvánnal beszélgettünk,  azt állította, hogy ő elhozta, csak amikor kiderült, hogy én nem, akkor apró darabokra tépte a sajátját, és megette. Lovagiasságból. De csoda ez egy trubadúrköltészettel foglalkozó költő-műfordító esetében...?
Nem tudom, Viktor szokott-e vágyakozni a szerzetesi életre - attól tartok, nem. Én igen.
De bárhogy szeretném a hallgatásban és magányban meglelni Istent, nem lennék jó karthauzi.

Részletek itt:
http://www.litera.hu/hirek/en_mem_fogom_be_az_elso_harom