Aki tanult nyelvtörténetet, vagy akinek hozzám hasonlóan egyik kedvenc időtöltése az etimológiai szótár bogarászása, az már valószínűleg rácsodálkozott arra, hogy a drazsé és a trágya szavunk egy tőből ered. A szó kétszer is bekerült nyelvünkbe, más úton más jelentésárnyalatokkal bővülve, végül egymáshoz képest meglehetősen távoli regiszterben. A trágya latin, a drazsé német közvetítéssel érkezett, az egyik a földnek szánt fűszer, a másik a bogyó formájú csokoládécsemege, és ha megnézzük az alábbi két képet, rácsodálkozhatunk a kecskebogyó (kecsketrágya) és a csokidrazsé feltűnő hasonlatosságára.
Mindez nem a nyelvtörténeti csemege újra átélt öröme miatt jutott eszembe. Hanem a túltermelésről. És annak következményeiről. A túltermelés a világ gazdagabbik felén a piac minden területét érinti, a lejáró élelmiszerek, a két hónap alatt divatjamúlttá váló ruházat, a pillanatok alatt korszerűtlenné váló iparcikkek, a fölöslegesen gyártott kulcstartók és plüssállatok elárasztják a bolygót. De ez nem egy környezetvédelmi bejegyzés, arról nálam hivatottabbak és szakértőbbek írnak.
A könyvkiadás állapota keserített el, a követhetetlen könyvipar, az évente megjelenő többszázezer (!) új könyv, melyek nagy részének sorsa, hogy megjelenésük után néhány hónappal, egy évvel a kiadók raktáráruházaiból fillérekért kiárusítják, végül megsemmisítik. Egy negyedéves könyv manapság már régi könyvnek számít, az újabb és újabb kiadványoknak kell a hely a könyvesboltok polcain. Csak néhány, tulajdonképpen missziós tevékenységet végző kiskönyvesbolt - amilyen például az Írók Boltja, a Kisgombos Könyvesbolt, a Betűtészta, az Ég-Ígérő - törekszik kínálatában nem csupán a legfrissebb kínálatot tartani.
Egy könyv megírása - ha nem fastfood-könyvről, hanem szépirodalomról beszélünk -, csöndet, elmélyülést, időt, gyakran éveket kíván. Ennél természetesen gyorsabban is lehet írni, de a gyors szövegírás az elmúlt évtizedig elsősorban a sajtóműfajok sajátja és szükséglete volt. A gyors szövegírásnál - és most nem tekintem annak a játékos költői improvizációt, hiszen az is másik műfaj - nincs érési idő, nincs mód a csiszolásra, a szövegen belüli árnyalatok és árnyékok satírozására.
A többszázéves tudás azonban az írott szó szentségéről még mindig úgy él bennünk, mintha nem fél év alatt szemétté váló tárgyakat, hanem szellemi értéket tartanánk a kezünkben, ha leveszünk egy könyvet a könyvesboltban a polcról.
És meggyőződésem, hogy a fastfood nem csupán a test számára nem szolgál elegendő tápanyaggal. A szellemi táplálékok esetében hasonló különbségeket találhatunk, mint ha összehasonlítunk egy hamburgert és egy gonddal elkészített vasárnapi - vagy hétköznapi - ebédet.
De ki állapítja meg, hogy drazsé vagy kecskebogyó a kezünkben tartott tárgy? A mennyiség miatt nem csupán a laikus olvasók, a tanárok, a könyvtárosok, a szakemberek sincsenek könnyű helyzetben, ha meg szeretnék ítélni, melyik könyvet olvassák, a dömpingben nyilván elsikkadnak értékek, gyakran kiemelkednek kevésbé erős szövegek, ha a marketingstratégia jól működik. A borító - színe, gyakran az illata (!), a könyvesboltban kiemelt helyek, a reklámok nagyon sokat segíthetnek egy könyv eladhatóságán. Ma már nem csupán az egyes kiadók üzletpolitikáján múlik - hiszen a piacról élve ki vannak szolgáltatva a túltermelő piac törvényeinek, tehát minél nagyobb példányszámban eladható könyvtárgyakat kell létrehozniuk -, hogy képesek-e, megengedhetik-e maguknak, hogy szellemi műhelyként működjenek, hogy ne - gyakorlatilag - sajtótermékeket gyártsanak, hogy valóban izgalmas, az írói mesterség alapvetéseivel tisztában lévő szerzők szövegeit adják ki.
A kecskebogyót egyébként a középkorban gyógyításra is használták, hamuját olívaolajjal, disznózsírral keverve égési sebeket kentek be vele, ma már az orvosok nem javasolják a használatát. Komposztnak - a nyúlbogyóhoz hasonlóan - azonban kiváló.
A baj csak az, hogy nincs az a kristályelméjű Hamupipőke, aki ezt a mennyiségű kecskebogyóval kevert drazsét szétválogassa, hiszen a könyvgyártás tempója őrült spirálban kergeti előre a könyvkiadás minden szereplőjét - a szerzőket, a műfordítókat, a kiadókat, a szerkesztőket, a könyvesboltokat egyaránt.
Hogy várok-e bármit ettől a bejegyzéstől? Természetesen nem. Csak megírtam bánatomban. És persze továbbra is remélem, ha ez irracionálisnak tűnik is, hogy végül minden szöveg eljut az olvasójához.
Aranyozott drazsé vagy kecskebogyó
Képek:
http://erdoszeli.weebly.com/cikkek/a-nyulbogyo-komposztalhato-nana
https://www.indiamart.com/proddetail/goat-manure-lendi-khat-11292487012.html
https://csokikorzo.hu/id/09376-Egesz-kakaobab-szemek-etcsokoladeban---kimert-termek
http://www.gustiditalia.com/3028/i-prodotti-del-mese/chocolate-dragees/
https://mult-kor.blogstar.hu/2019/12/13/valoban-tudtak-allati-urulekkel-gyogyitani-a-kozepkorban-/87418/
https://www.pinterest.fr/pin/260505159683201736/
