2015. január 25., vasárnap

OROSZ NAPOK

Valahogy így alakultak ezek a hetek. Lariszával kezdődött. Azzal, hogy megadta a borscs receptjét. Borscsot legutóbb több mint harminc éve ettem, tekintettel arra, hogy anyukám szokta főzni, de ő már 1984-ben befejezte a borscsfőzést és minden egyebet. Szásától tanulta, akivel egy emeleten laktunk a Bajza utcában. Egy napon születtek, egy évben, a béke első napjaiban. Szása Péterváron, anya pedig Budapesten. Borscsot nem főzött gyakran, elég babrás, sok idő a rengeteg céklát lereszelni, a marhahús pedig nem volt sem olcsó, sem könnyen beszerezhető. 


Én sem akárhogy jutottam hozzá, ismerős tanár felnőtt fia vágott marhát karácsony előtt, ó, hát akkor főzök egy céklalevest, gondoltam, és lőn. A céklát térden állva reszeltem, nálunk nincs kisadag, sokan vagyunk, majd beszakadt a hátam. De a bársonyos, tejföllel kevert céklaíz, a megszolgált jutalom kárpótolt. Négy napig borscsot ettem. Négy napig tartó visszaút anyához az időben. 

Még szerdára is maradt egy kicsi. Aznap este volt a Jelenkor támogatói estje a Nagymező utcában, sietve mentem, parkolóhely sehol, mígnem a Hajós utcában mégis. Előttem és mögöttem is tétovázott valaki, öten tétováztunk együtt tovább, akár illemtudó betlehemesek:  Szabad-e itt parkolni autóval? Tábla nem tiltotta, automata sehol. Hát, akkor biztos szabad. 


Az esten többek közt Grecsó Krisztián is felolvasott. Erős, orosz áthallásokkal játszó próza az Orosz nyár, a játék nem kevésbé komoly, mint az orosz rulett, tétje az élet értelme (Mi más?), hogy akkor feleslegesen vagyunk-e itt vagy nem.  
Az est után piros cédula várt a szélvédőn, büntetés. Miért nincs bűnöm, ha van? Bűn, bűntudat, nem mindig akkor bűnhődünk, amikor a bűnt elkövetjük, bűnhődni muszáj, satöbbi, satöbbi. Pragmatizmus, empíriával alátámasztott Dosztojevszkij. Másnap a postán, ahol befizettem a csekket - támogattam volna inkább a Jelenkort ezzel az összeggel is... -, vásároltam még egy határidőnaplót (Minek...?), amihez ajándékba az Orosz konyha című szakácskönyvet kaptam. (Ennek. Hát ennek.) 
Este - mintegy vigaszképp -  grúz paradicsomlevest főztem (végtelen egyszerű és diós), aztán elhatároztam, hogy jövő szerdán a Verskapun Schein Gábor Jelenkorban megjelent Búcsúzni orosz módra című  verséről beszélgetünk majd. 

"Utazni visszafelé, nem hagyva ki egyetlen
állomást sem. Összegyűjteni minden kis részletet,
és egyenként letörölni őket a vonat ablakáról,
mint megannyi párás, üres képet..."

Mára pedig belepett minket a hó. Tél van, igazi, orosz.



(A borscsot ábrázoló kép forrása: http://www.origo.hu/archivum/20131026-lazar-chef-a-lifehu-sztarszerzoje-bemutatja-az-orosz-konyha-specialitasait.html)

2 megjegyzés:

  1. Ja, és a parkolóhely sose forgalom kérdése, egyedül az önbizalmon múlik.

    VálaszTörlés