AJTÓK

                                     "Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, az bejár és kijár... János 10,9 "

Akkor az ajtók. Így. Többes számban. 

Ez azt hiszem, hosszabb, személyesebb bejegyzés lesz a szokásosnál, de hát ez itt mégis a Naplopó, a keretei bírják. Az ajtóról akartam írni, a Szabó Magda-regényről és a Szabó István-filmről, de nem lehet ezekről csak úgy. Nem megy. És nem azért, mert előtte muszáj lenne leróni a kötelező tiszteletköröket az egyetemes ajtó-metafora előtt. Pedig izgalmas körök lennének, el lehetne jutni az Istár kaputól a Doors-ig. A mottónál maradok csupán, Jézus egyik én-képénél, mert annyi, de annyiféle alakban mutatkozik meg. Annyiféleképpen nyílhat mód, hogy túllépjünk önmagunkon, és átjussunk innen oda. Hova? Hát nem akarom pontosítani, inkább elmesélem,  hogy Szabó Magda Az ajtó című regényét milyen különös körülmények közt olvastam. 

Nyár volt, 2003 nyara. Vonyarcon nyaraltunk egy réges-régi házban, ahogy annyi nyáron át, legkisebb fiam keresztszüleinél. Két anya, hét gyerek, vidám és hősies hét volt ez annyi nyáron át. Dóra akkor kapta a kötetet. Az anyósától a születésnapjára. Kölcsönadta. Régi kötet volt, az első kiadás. Ennyi gyerek mellett csak este jut olvasni idő, de Az ajtó letehetetlen. A nyaralás napjai pedig csak fogytak, a könyvből még hátra volt a fele. Utolsó nap palacsintát sütöttem, Dórával felváltva főztünk vagy szaladgáltunk a gyerekek után, aznap én álltam a palackos gázzal működő sütő mellett. A palackos gáz lángjánál lassabban sül a palacsinta, pedig két serpenyőben készült párhuzamosan. De jó ez a lassúság, mert a regény egy oldalát épp annyi ideig tartott elolvasni, míg a palacsinták egyik oldala átsült. Fordítás, fordítás, lapozás, olvasás. Ebben a ritmusban sültek a palacsinták, haladtam a könyvvel. Hogy mire emlékszem ennyi év után? Arra, hogy bevonz, hogy nem hagy, hogy két nő, hogy őrület, hogy sötét. Emerenc szigora, jósága, keménysége és lágysága. A tartása. A méltósága. A megkerülhetetlensége. Hogy nincs menekvés, Emerenc tiszta tekintete a vesékbe lát. 

A dédnagymamám palacsintasütője. Vasból készült, és tilos elmosogatni, ezzel a szabállyal örököltem. Csak papírral szabad tisztára törölni, és konyharuhába kötve eltenni a konyhaszekrénybe a következő palacsintasütésig. A mai napig csak ebben tudok palacsintát sütni. Teflonban képtelen vagyok. A fényképet Németh István készítette.

A nagymamám volt ilyen. Akinek a pillantásából is értettünk. A félszavából is. Pedig szelíd volt. Neki nem volt szüksége Emerenc pajzsul használt pokróc hangjára. Ő nem volt egyedül. Persze Szeredás Emerencé sem árva magány, egyedülléte a szerzeteseké. Alakja mindannyiunk közös, végső magányának megtestesülése. 

Aztán véget ért 2003 nyara is, és ősszel Az ajtó megkapta a legjobb külföldi női szerzőknek járó rangos francia Femina-díjat. Örültem és érthetetlenül büszke voltam, mintha közeli ismerős kapta volna. Hát nem csoda, hiszen nyáron együtt sütöttük a palacsintát.

A múlt héten az Urániában zajló a Reformáció 500 Filmnapok záróvetítése volt Szabó István 2012-ben készült filmje. Az ajtó. Örültem, mert valahogy kimaradt. Rég voltam moziban, elmentem hát. Jó korán értem a Rákóczi útra, még maradt bő fél órám. Volt idő, amikor naponta ezen a környéken jártam, a közelben laktam, ma is otthon vagyok a városnak ezen a részén. Bementem a mozival szemközti kisboltba. Gondoltam, veszek reggelire péksüteményt. Fahéjas csigát kaptam, és megláttam, hogy van felmosófa is, a régi épp előző nap tört el felmosás közben, mert a vízben idővel berozsdásodott az alsó vége. Az új nyél kék-fehér csíkos, ezzel a kezében az ember úgy érzi magát míg takarít, mintha egy hajón szolgálna, gondoltam, míg sorban álltam a pénztárnál. 

Az Uránia ruhatáros lánykái nem lepődtek meg nagyon, sok minden volt már ebben a ruhatárban, néztek rám sokatmondón, összenevettünk, és a kabátom mellé állították a felmosófát. Kezdésig még elüldögéltem a mély fotelok egyikében, de rég jártam itt, van vagy harminc éve, te jó ég, üldögélni meg sosem üldögéltem még. 

Aztán elkezdődött a film. 

Szeredás Emerenc szerepében Helen Mirren
Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/milyen-titkokat-rejt-szabo-magda-ajtoja/

Emerenc söpröget az utcán. Na, nesze neked felmosófa, Emerenc lett belőled, futott át rajtam. De te moziban ülsz, ne emerencezz, intettem meg magam. Aztán csak figyeltem. A kettős tükör csak nem homályosodott. A bennünk élő Emerenc és a bennünk élő írónő birkózik egy életen át így, ahogy a két főszereplő. És hogy ki a szabadabb? Jó kérdés. Az emancipált, az értelmiségi, a saját útját járó írónő vagy az egész életén át szolgáló Emerenc? Aki mindeközben a legkevésbé sem szolgalélek, és akinek egyetlen titka és bűne a lakásába zárt kilenc macska? Emerenc és Magda hite is kulcskérdés. Emerencé egyetemes, érzékeny a jelekre, de nem babonás. Egyszerűen ismeri és érti a jeleket, megtanulta abban az első, kislányként átélt irgalmatlan pusztai viharban. Amelyikben elvesztette ikertestvéreit és az édesanyját. Hite a bajokat elsepregetni igyekvő hit, szájából egyáltalán nem hat blaszfémiának a mondat: "Jézus sepert." 

Magda Istenhite tanult, örökölt, szabálykövető, ha nem is üres, de sokszor épp a lényeget nem látó, a formákkal a legfontosabbat eltakaró, a böjtbe kapaszkodó - ezért vét akaratlan annyiszor a szeretet törvénye ellen. Pedig Emerenc hányszor figyelmezteti rá, hogy "a Gazda beteg", "a Gazda nem lesz sokáig itt".

Meglepett, hogy Szabó Magda és Szabó István atmoszférája mennyire más. És nem csupán azért, mert a verbális és a képi kifejezőeszközök annyira különböznek. Nem csak, mert a mozi minden érzékszerve hat, a beszédhangok, a látvány, a zene ránkborul, mint egy harang. Érdekes, hogy Szabó István szép filmjének Emerence mennyivel hangosabb, jobban rikácsol, ha rikácsol, szelídebb a szeme kékje, ha felderül. Szabó István külső perspektívából és férfiszemmel nézi a két hősnőt, Szabó Magda belülről ismeri. És nem csupán különbségeiket, hanem szokatlan hasonlóságaikat is érzékeli.

Nagy-Kálózi Eszter mint Édes Anna
Forrás: http://www.imdb.com/title/tt0275110/mediaviewer/rm1451178752

Emerenc a megöregedett Édes Anna. Első pillantásra szűkös élete mégis teljes. Akárcsak Édes Annáé. Legalábbis minden megtörténik vele, velük, az összes beteljesülés és megfosztottság, ami csak egy nővel megtörténhet. Édes Anna is átéli a szerelmet, a fogantatást is, Emerenc pedig a zsidóüldözés idején magához vett és falujába magával vitt kislány, Guttmann Évike megmentése révén átélheti az anyaságot - a megesett lánynak járó megvetést is, hiszen Emerenc hallgat a gyerek származásáról, mert hallgatni azt tud, mint a sír. Élete végéig hazavárja Amerikából a "kislányt", aki lekési a találkozást azzal, akinek, akárha valóban az anyja volna, az életét köszönheti. És akárcsak Anna, Emerenc is megismerte a szerelmet, szemérmesen és tömören megvallja Magdának a politika süllyesztőjében eltűnő ügyvédet, aki ölelte.

Édes Annáról soha nem tudtuk meg, milyen lett volna, ha megöregszik. De sorsa nem sokban különbözik Emerencétől, akit kilenc éves korában adott kiscselédnek a nagyapja. 

Nem tudom, Szabó Magda gondolt-e Kosztolányi hősnőjére, amikor a nagyon is valóságos személyt, saját házvezetőnőjét megformálta. Azt sem, hogy Szabó Istvánnak eszébe jutott-e az Esztergályos Károly rendezésében 1990-ben készült Édes Anna-feldolgozás, s a címszereplőt játszó Nagy-Kálózy Eszter. De az orosz származású angol színésznő, Helen Mirren alkata, törékeny arca, finom mimikája is közeli rokonná teszi a két alakot.

Szabó Magda
Forrás: http://bezzeganya.reblog.hu/a-leleklato-szabo-magda

És most kénytelen vagyok elárulni, hogy Szabó Magdával meglehetősen ambivalens a viszonyom. Még a fényképei közt is nehezen találok olyat, amire jó érzés ránéznem. Ez a macskás kép talán a legemberibb, kedves. Túlzás lenne azt állítani, hogy szeretem az életművét. Vannak regényei, amiket mégis. A Tündér Lalát például. A Régimódi történetet megcsináltnak, technikáját kitaláltnak, kiszámítottnak találom. Persze remek. Ügyes, okos mestermunka. Vannak könyvei, amiket nem is tudok végigolvasni. Az ajtó más. Hát azt tényleg nem lehet letenni.

Helen Mirren Erzsébet királynő szerepében
Forrás:https://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/5/51/Helen_Mirren_as_Queen_Elizabeth_II_in_2006.jpg

De azért mégis szeretem. Hogy Emerencet, akinek sötét ruhákba zárt testében egy királynő lakott, az egyetlent, akinek volt kulcsa hozzá,  megírta, azzal mégis kinyitotta azt az ajtót. Annyi emberben.