2019. április 4., csütörtök

FEHÉR GOMB


Április negyedike olyan dátum, amit azoknak, akik akkor voltak gyerekek, amikor én, a fejébe vertek. Már óvodás korunkban. Történelmi jelentőségét egész gyerekkoromban nyilván nem láttam át, de azt igen, hogy ez egy olyan nap, amikor véget ért a háború. Ami borzalmas.
Hogy borzalmas, azt nem az iskolában tanultam, azt a nagyszüleim mesélték újra és újra, egyre újabb részletekkel bővítve az évek alatt a fővárosban átélt ostrom, a bombázás, az éhezés, az óvóhelyen átélt hónapok történetét.
Ősszel, amikor majd Krakkóban leszek, többek közt erről fogok írni. A Gombosdoboz című regényt lassan három éve tervezgetem, egy-egy részletét már megírtam. De a Nagyapámról, az egyik legfontosabb gombról szólót még nem. Persze nem egy történet szól majd róla, az orvosról, aki gyerekkora óta gyógyítani készült, és akit orvostanhallgatóként ért a háború. Binzberger Györgynek hívták még akkor, és ahhoz, hogy folytathassa a tanulmányait ezzel a gyanús - egyébként elzász-lotaringiai - névvel, először azt kellett bebizonyítania, hogy nem zsidó. A háború után pedig azt, hogy nem német. 


Pedig amikor a németek különvonatokkal akarták Németországba szállítani az orvostanhallgatókat az ostrom előtt, hogy az intelligenciát kimenekítsék az országból, huszonkétéves nagyapám úgy döntött, beoltja magát, hogy ne tudják magukkal vinni. Nem akarta a náci Németországot szolgálni. Előtte azonban elvette a nagymamát feleségül. Ha mégis, ha valamiképp mégis viszik, együtt legyenek, ne szakítsa el őket egymástól a beláthatatlan káosz, a háború. A baktériumfehérjéből készült Pyrago-vakcinától napokig magas lázzal, életveszélyes állapotban feküdt, de túlélte. És Budapesten maradt, hogy aztán a Horváth Mihály tér - akkor még Mária Terézia tér - egyik sarkán lévő Vöröskeresztes állomáson kötözze a sebesülteket. A nagyival együtt, persze.
A gombosdobozban elég sok a fehér gomb, orvosi köpenygombok, fehér inggombok elképesztő mennyiségben és persze néhány komoly, fekete férfikabátra való.

2 megjegyzés:

  1. Csodálom a nagypapádat, hogy olyan fiatalon, már annyira biztos tudása volt az orvoslásban, hogy ezt a majdnem halálos injekciót be merte adni magának. Meg azért is, hogy amikor mindenki, aki tehette, nyugat felé menekült, tisztán látta, hogy itt kell maradnia. Biztosan sok sikert ért el a pályáján. Érdekes, hogy két emberöltő után már csak gombok maradnak meg erről tárgyi emlékként, aztán már az se...
    A jogász nagyapám pályájáról is csak a névtáblája és az ügyjegyzéke maradt meg. Tőlem már ennyi se fog, ha majd elviszik a számítógépemet a bontóba.
    A személyiségéből azért sok minden megmaradt bennem. Sokszor azt veszem észre magamon, hogy úgy viselkedem vagy beszélek, mint ő. Gondolom a nagypapád sok jó tulajdonságát fedezted már fel magadban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan a tulajdonságai közül is örököltem, illetve tanultam egyet-mást, de inkább az attitűdje, a világhoz - az emberekhez, a tudáshoz, a munkához, a természethez - való viszonya az, amit szinte mindannyian valamilyen mértékben átvettünk tőle mint alapvetést.

      Törlés