A csigaházakról akartam még. A csigaház, a látszólagos rokonság ellenére sem elefántcsonttorony. De a bokrok alján vagy a vízparton heverő apró mészváz, mely jó búvóhelynek tűnik, roppant törékeny.
Az onnan kitekintő remete perspektívája sem olyan elegáns. Alulnézetből jól látni a viharos szélben földig hajló fűszálakat, a csigaház nélkül didergőket, a mindent elsodró hullámokat, a közönyös talpakat.
Látni és érezni, ahogy a vacogás úrrá lesz a tájon.
Mikor lesz ez a táj szelíd? Mikor simul el a part homokja? A várakozás elviselhetetlen, ha csonttá fagytak a kezek, a lábak, a lelkek.
Vagy mégsem? Nagymamám az óvóhelyen szült és szoptatott. Honnan volt ereje reménykedni? Belekapaszkodott a láthatatlanba, és az megtartotta őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése