EGY ÉVE CSAK

          

 Egy éve, hogy a Nyitott Műhelyben bemutattuk Ferenczi Krisztina egyetlen, halála után néhány hónappal kiadott verseskötetét. Nagynéném elsősorban nem lírikusként vált közismertté, oknyomozó újságíróként dolgozott fáradhatatlanul utolsó évtizedében. Pedig élete első felét Melpomené és Euterpé, a líra és a színészet múzsái vezérelték. 

A betegség megakadályozta őt abban, hogy tervét, versei rendbetételét el tudja végezni. Kérését fiával, Timár Ádámmal teljesítettük. Az ÉLNI EGÉSZEN című könyv rendhagyó posztumusz kötet. Aki elolvassa a lírai naplóként is olvasható verseket, mindenképp közelebb kerül ennek a különösen erős személyiségű, küzdelmes életű  nőalaknak a megértéséhez.

A gyászév - sok új gyásszal! - letelt. Ferenczi Krisztina emlékére álljon itt a verseskötethez írt epilógus. 

EPILÓGUS HELYETT

Ki volt Ferenczi Krisztina?

Valaki, aki hitt benne, hogy az álmok nem elérhetetlenek – ha marad rájuk idő.

Lehet, hogy nem szokványos így definiálni egy szerzőt – de ez az igazság.

Persze az igazság az is, hogy Anna Karenina volt, és az is, hogy a legkisebb kislány egy nagycsaládban. És az igazság bajnoka kicsiben, nagyban. És az is, hogy a legszebb nagynéni. És az is, hogy egy perc megállása nem volt, attól fogva, hogy lábra állt. Mindig volt dolga, és szaladt, és írt, és feljegyzett, és telefonált. Mióta csak emlékszem rá. Fényesség vette körül. Kezdetben a színpadé, a filmé. A művészet ragyogása derengett körülötte a legszürkébb hetvenes években is. Sistergett körülötte a levegő. Bátor volt, soha, semmilyen massza nem tudta elnyelni. Ha igaza volt, nem félt konfrontálódni – hitte, hogy igazsága megóvja, és ha mégsem, az sem ok a méltatlan alkuvásra. Idealista volt, keresztény gyökerekkel, humanista eszmékkel, platóni szerelemfelfogással.

Halálos komolyan tanult. Adytól, József Attilától, Pilinszkytől – etikát, attitűdöt, hajlíthatatlanságot.

Egy feljegyzéséből kiderül – egészen fiatal korától arra készült, hogy költő legyen. A költészet legnehezebb lépését – önmaga és érzései legszélsőségesebb helyzetekben sem szűnő megfigyelését – már kamaszkorában megtette. A folyamatos önreflexió bizonyítéka az a több száz vers és verscsíra, ami az évtizedek alatt összegyűlt. Lila fedelű iskolásfüzetekben, indigópapírra gépelve, kávéházi számolócédulán, kisebb-nagyobb noteszekben, színlapok hátoldalán. A pillanatok, a bennük megélt vágyak, fájdalmak minél pontosabb rögzítése, kiragadásuk és felmutatásuk a folyton változó időből – szenvedélyes tevékenysége volt. Feljegyzései között természetesen találunk naplószerű bejegyzéseket is, ezek azonban jól elkülönülnek az általa mindennél fontosabbnak tartott verseknél. Úgy tűnt, számára a vers a gondolkodás legtisztább formai megjelenése, a rögzítés legtökéletesebb módja.

A vers a folyton vágyott rend és tisztaság metaforájává lett életében. Az életből magából fakadó entrópia és a lét szélsőséges eseményei – szerelem, vetélés, születés, válás, halál – a versírás gesztusával váltak számára, ha feldolgozhatóvá nem is, de átgondolhatóvá, áttekinthetővé. Több verse tekinthető a gyászmunka legmagasabb rendű elvégzésének, és fontos megemlíteni, hogy ezek a versek egy olyan korban keletkeztek, amikor a gyászt megélni, beszélni róla illetlennek, a halál pedig a legerősebb tabunak számított.

Ferenczi Krisztina verseinek őszintesége, ha úgy tetszik, kendőzetlen tapintatlansága önmagával szemben olyan kérdéseket is érint, melyek csak jelenünkben váltak kimondhatókká. A női lét testi és társadalmi nehézségei, az érzékek hullámzása, az anyaság és a hivatás együttes betöltésének akadályai – mindezek azok a bátran megérintett tárgyak, melyek sokáig csupán fátyollal födve jelentek meg a társadalmi problémák sorában.

Mindezek mellett a versek egy részében a kitörő és tüzes életöröm, a vidámság vagy szépség lenyomatai – a sztaniolezüst, a pöttyös nap, egy roller, egy szentjánosbogár, egy léggömb – kerülnek a középpontba.

A szerző élete során több ízben is belefogott versei ciklusokba rendezésébe, egy időben folyóiratokhoz is küldött egy-egy gonddal összeállított válogatást belőlük. Biztatás, egy-egy publikáció – aztán az a soha nem elég idő és a rengeteg egyéb elhívás elszólították a versek rendjétől.

Élete akkor érkezett abba a szakaszba, amikor sor kerülhetett erre a lassabb tempójú, elmélyült tevékenységre, amikor kiderült, hogy véget ér. Kérése, hogy végezzük el helyette, amit még földi feladatának tekintett, belátható. Komoly, szép kérés volt.

Megtettük. Olvassák szeretettel.

                                                                                                          Molnár Krisztina Rita

Képek: 

1. A kötet borítója

2. Mező Ferenccel és Timár Ádámml a Nyitott Műhelyben 2015. december 15-én, a kötet bemutatóján.

3. Ferenczi Krisztina mint Anna Karenina