2017. október 31., kedd

CSENDÉLET 2. Kenézlő és az ország bánata

Mindenszentek elé szántam ezt a bejegyzést. 
Amikor azokra gondolunk, akik már nem lehetnek velünk.
De mára nem csak meghalt szeretteink hiányoznak. 
Hiányoznak innen az élők is egyre többen.
Az ember ilyenkor már tudja, hogy Sic transit gloria mundi, meg azt is, hogy semmi nem örök a nap alatt. Eltűntek már birodalmak, az etruszkok, egy csomó indián törzs,  eltűnt annyi mindenem és mindenkim nekem is már, hogy nem is győzném felsorolni.
Mégsem tudom úgy megírni ezt a bejegyzést, hogy - kínos, nem kínos -, ne lábadjon újra és újra könnybe a szemem. Ahogy az elmúlt években minden alkalommal, amikor az ország egy távoli településén szembe kellett néznem azzal, hogy egyre üresebbek a falvak, kihaltak a házak. Hogy aki tud odébb megy onnan, ahol nincs munkalehetőség, mert élni muszáj, és ha nincs legelő, odébb kell állni. 
Ebben a bejegyzésben főleg képeket osztok meg, az erről szóló szavakat inkább versbe írom, ha írom, mert azt, amit a pusztuló ország látványa kivált belőlem, és feltételezem, bárki másból is, egyszerűen nem akarom ezekbe a kopogó, egyszerű mondatokba beleírni.
Temetőket és házakat fényképeztem. Elhagyott zsidó és keresztény sírokat és elhagyott, összeomlásra váró házakat.
Szép temetőket és egykor szép házakat. Hogy legalább egy-egy fényképen megmaradjanak a verandák, az ablakkeretek, az üveges tornácok. 
A képek Kenézlőn készültek, ahol egy nagyon békés hetet tölthettem nyáron.


Az elhagyott zsidó-temető két sírköve.


A tiszta ég alatt az elhagyott sírok. A település azok közé tartozik, ahol a sírkertet nem hagyják elgazosodni. De hozzátartozók természetesen (Hogy írhattam le ezt a szót..., de nem javítom. Ezt írtam, mert akkor, amikor a hozzátartozók meghaltak, ez az iszonyat volt a természetes.) nem járnak a sírokhoz, mert nincsenek.



Olyan szép. És remélem, van, aki el tudja olvasni a feliratot.


Az elhagyott régi keresztény temető.




 Lassan a földbe süpped.



Egy elhagyott ház szépen faragott ablakkerete.


A szőlő még nem tudja, hogy a ház üres.


Meddig bírja még a fal, a pala?


Egy rózsaszín ház verandája. Mennyire jóleshetett egykor itt egy uzsonna. Hányan örülnének ma egy ilyen háznak?


Mi kell hozzá, hogy elhagyatottá váljon egy szecessziós ablak?


Üveges veranda az eperfa árnyékában. A növények pedig lassan beköltöznek a házakba.

Nincs erről több szavam. Csak nézzük a képeket.
Hátha van, hátha lesz valamilyen megoldás.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése