Lúzer. Megszerettem ezt a jövevényszót, annyira jól fejezi ki a hangalakja, milyen is az, aki nem visz magával ernyőt, amikor hónapok után végre először esik, akinek kintmarad a táskája, amikor a busz becsukja az ajtót, és aki képtelen védekezni bármiféle váratlan gonosz és piszkálódó szóval szemben.
Pedig örültem az esőnek, és még csak nem is bántam, hogy elázik a hajam. De nyomasztott annyi más, és a tegnap este megnézett Lars von Trier film, a Melankólia sem egy Hollywoodi történet. De nagyon jó. A szerző mindent elpusztító bolygómetaforája persze nyilván nem az apokalipszisről szól elsősorban, de annak sem utolsó. Igazi dán film, mint az Ádám almái vagy a Babette lakomája.
Ha megnéz az ember egy dán filmet, valahogy világossá válik, hogy Shakespeare miért egy dán királyfiról írt.
A couleur locale elképesztő. Hamlet, Ádám vagy Claire lelkiállapotában valószínűleg komoly szerepe van a dániai fényviszonyoknak.
Hogy a lúzerek végül zseniálisnak bizonyulnak-e egy másik színtéren, mint ahol csetlenek-botlanak? Woody Allen ezzel biztat minket. Szerinte lehet vakon filmet rendezni, és miért ne hinnénk neki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése