2016. november 18., péntek

A VÍZ ÉVE

Ez az év különösképpen a vizek éve lett számomra. Nem terveztem, mégis így alakult. Holnap lesz a Térforgó című négykötetesre tervezett sorozat első kötete, A víz ösvénye című kisregény bemutatója. A négy elem hagyományosan személyiségjegyeket, érzelmeket, karaktereket, anyagi és lelki minőségeket szimbolizál. Az első könyvben a minden élőlény számára legtermészetesebb közeget akartam megjeleníteni. A víz mint őselem ölel körül bennünket az anyaméhben, és később azokban a kapcsolatainkban is így érezzük magunkat, amelyek nem sebeznek. A Térforgó eseményei egy folt-család (Mondunk ilyet...? A folttakaró mintájára én most mondok.) különböző tagjaival történnek. 
A víz ösvénye főszereplője Tamás és Eszter. Tamás árvának születik, Eszter és férje, Balázs a fiukként nevelik őt saját gyerekeik mellett. A szeretet, ami összefűzi anyát és fiát, abban az egy hétben válik olyan békéssé, akár a csobogó patakvíz, amit kettesben töltenek Lillafüreden. Ahol Tamás, az asztmával küszködő fiú egy barátra is lel. Mert nem csak a családban akadnak víztiszta kapcsolataink, hanem a világban is. A könyvben a valóság fölötti síkban egy másik kapcsolat is szövődik. Herman Ottó és József Attila között. De többet már tényleg nem árulok el.


Aztán, amikor nyomdába került a könyv, váratlan öröm ért. John J Muth amerikai grafikusművész zen-sorozatának első kötetét fordíthattam a Betűtészta Kiadó kérésére. Az ősrégi zen koanokat keretbe foglaló és jelenbe ágyazó könyv magyarul a Zen üzenetek címet viseli, és napok kérdése, hogy kézbe vehessem. Már nagyon várom. Az akvarellek a jelen, a tusrajzok az időtlen síkjába helyezik a tanításokat, melyeket Víztükre, az óriáspanda ad tovább. A könyv gyerekeknek éppúgy érvényes üzeneteket visz mint felnőtteknek. És biztos vagyok benne, hogy hozzájárul, hogy a víz tükréhez hasonlított lélek kisimuljon. Hogy a víz ne zavaros, hanem tiszta tükörképet mutasson, ha belenézünk. Külön érdekessége a könyvnek, hogy Rjókan Taigu XVIII. századi zen szerezetes és haiku-költő is szereplőjévé vélik. Rjókan Taigu verseit pedig Kosztolányi Dezső fordította magyarra először.


És még egy víz, a Rejtőzködő tó. A kortárs japán haiku-kötet már egy éve megjelent magyarul, méghozzá nem akármilyen fordításban. Vihar Judit és Bakos Ferenc kettős fordításaiban, az eredeti szövegeket és magyarul olvasható átirataikat is feltüntetve. Azt hiszem, ez az első interaktív verseskötet, amit ismerek. Papír és ceruza nélkül ne is üljön le az olvasó, azt ajánlom, mert nehéz megállni, hogy azonnal ne kezdjen haikufordításba az ember. A könyvről a Győri Műhely számára írtam recenziót, valamikor a jövő évben olvasható majd. De addig is szeretettel ajánlom. Bár rejtőzködő, felettébb figyelemre méltó kiadás.