2014. november 22., szombat

KÁLYHA, KAPOR, KECSKE

Annyi minden van. Mindig. Ömlenek a dolgok a zsákból, nyakig érnek. Csak rakja az ember jobbra, balra, szépen sorba, rendbe, hogy kilásson alóluk, hogy eljusson valahogy a lényegig. És nem veszi észre, hogy ez a csapda. Mert ha mindent a helyére rak, épp oda nem jut el, ahova igyekszik. 
Én a kályhához igyekszem. A kályhához dőlni jó, mert duruzsol, mert jó meleg, mert ahol kályha van, otthon is van. A hucul kályhán képek is vannak, izgalmas, titokzatos képek. És a képek mögött történetek, akár Chagall képei mögött. 


Marc Chagall: A tánc

Nem csoda, a Kárpátok hegyvölgyeiben élő ruszinok közt épp úgy szól a magány, a bánat és az öröm a hegedűből, éppolyan a szegénység, mint a fehérorosz Vitybeszk-ben. A szegénységben meg úgy teremnek a mesék, mint a kapor. Csak szórják, szórják magjukat, azok repülnek a széllel innen oda, amonnan emide. Röpülnek a lengyel és zsidó és orosz és magyar és ruszin történetek, akár az apró és hegyes kaszatok, összekeverednek, aztán együtt kelnek ki. Ember legyen a talpán, aki megmondja, melyik szál honnan érkezett. Megtelik mesével a völgy, az apró falu, hegedűsök úsznak a levegőben, kecskék mondanak igazságot és vízitündérek tartják félelemben azt, akinek van félnivalója.
Már csak neki kéne ülni, leírni mindet, szórni bőven, mint nagymamám a kaprot a kert végébe.
Mert aztán úgy kibeszél kecskejáráskor az igazmondó kecske, hogy bújhatok szégyenemben a pad alá.

"A kaporleves kisimít,
a lengyel származásból,
nagymamámból ez maradt.
Apró, zöld szálak nedves ujjamon, 
már az is jó, míg aprítom,
lisztes rántásba habart
kapor illata elszántan kúszik
konyhán, át előszobán,
leng, a lélek új erőre kap,
tejfölre szedett bársony
fáradt torkomnak az első falat,
szorongó gyomrom ellazul,
átmelegszem,
nem fázom annyira."
(Ez maradt)

A vers vagy tizenöt éves, de a kaporleves mit sem veszített bársonyából. És a történetek a kályhán, azok sem, az ember már csak ilyen, kályha, leves vagy mese - melegíti így vagy úgy testét, lelkét mindenfajta hideg ellen. 
Decemberben nekilátok, hideg lesz úgyis, a könyv kéziratával meg el kell készülni tavaszra. 
Kályhamesék Bangó Aliz gyönyörű hucul kályhacsempéi nyomán kelnek életre.


Bangó Aliz díjnyertes munkája, a hucul kályha
(A legalsó kályhacsempe Aliz névjegye. A képen Marci fiam mint kisinas, és Szotyi kutya is látható.)

2014. november 3., hétfő

ANNA

Ha lett volna egy lányom, Annának neveztem volna el. 
Amikor először bújt gyerek a hasamba, lánynak hittem, gyöngyöt fűztem vele gondolatban, és százszorszép-koszorút. Együtt fújtunk pitypangbóbitát.  Aztán kiderült, hogy két fiút várok, még később pedig az, hogy fiúkkal is lehet bóbitát fújni.
Anna nem lett, és három királyfim kitöltött minden időt.
Az Anna szépséges név, Kosztolányi szinte mindent megírt róla, amit meg lehet. Én sem szabadulhatok szimmetriájától, feltételes módjától, komolyságától. És attól, hogy úgy gurul ki az ember szájából, mint a gyöngy. Vagy a pára egy hideg, novemberi reggelen. 
Tapintatos, tiszta üzenet a kegyelemről.