2013. december 26., csütörtök

Búza, habcsók, csipke

   Emlékszem, ahogy Nagyi a Nagymező utcában - aranykor, természetesen - guggol a nyitott sütőajtó előtt, és a tepsibe rakosgatott habhalmokba szúrkodja a tisztított mandulát. A sütemények tojássárgával való megkenése után maradó fehérje vagy ezüstkenyérré, vagy habcsókká lényegült. Az angyal diákkora őrzött vívótőrére kötött fidibusszal meggyújtotta a karácsonyfa legmagasabb ágára csíptetett gyertyákat is, és csöngetett. A harmadik csöngetés után besereglettünk. A fát megszámlálhatatlan családtag állta körül, és csodálatosképp mind elfértünk a hallban álló hatalmas ovális asztalnál. 


December 23-án, miközben a mákot reszelt citromhéjjal kevertem össze, a "Mama baiglija" (sic) című rekvizítum láttán egyik fiam - pontosság erényére törekvő  - tisztázni kívánta: Most akkor ez melyik mama? Bözsi - feleltem. Vagyis nem Emi. Nem. Vagyis nem Nagymező utca, hanem Zugló. Ő nem él már, igaz? Talál-e más magyarázatot arra, hogy az elmúlt tizenöt évben nem találkoztak? Talált. Karácsonykor kitárulnak a lehetőségek, az idő kapuja. 
Esetleg élhet még száműzetésben. 

2013. november 12., kedd

Fényes nap volt

BUDAKESZI, NAGY GÁSPÁR KÖNYVTÁR
2013 OKTÓBER 11.
MALÉNA KERTJE
 
Cili az illusztrációkról mesél, Samu figyel
 

Fügekuglóf, zsíros deszka, bodzaszörp

 Virágok, könyvek, olvasók

 
Készülnek a cikáda fibulák, közben Cili is dedikál

 
Szabó T. Anna, Simonyi Cecilia, Samu meg én

 
A fehér csészében fügelekvár

2013. október 26., szombat

IBOLYA, A HALÁLVIRÁG

- Nem győzőm csodálni a magyar nők szépségét az erkölcsben.
Meghökkenve hallgatok, próbálom emészteni a mondatot. Az apró virágos pizsamát viselő, csíkos köntösét félkézzel zavartan összehúzó, barna hajú nő fogának kerítésén szökken ki.  A kerítés foghíjas, düledező. A fehér csontok helyén fekete csonkok. A mondat rám vonatkozik, próbálom hát méltóképp fogadni. 
- Mit jelent az, hogy erkölcs? - kérdezem zavartan, a pontosítástól remélem megérteni az ünnepélyes, axiómaszerű kijelentést.
- Az, hogy nem használnak ki senkit, hanem még ők adnak, ha tudnak.
A magyarázat helyreteszi a dikciót. Aha.
Ibolya elfogadja a kávét, amire azután hívtam meg, hogy visszautasítottam, vagyis nem engedtem, hogy megigya az én kávém felét az én poharamból. Miután visszatér az automatától, kávézunk. Nem issza meg a sajátját, csak a felét, a másik fél megmarad a szobatársnak. Vagyis gyakorolja a magyar nők szépségét az erkölcsben. Pedig saját rendszerelmélete szerint nem tartozik közéjük. Állunk a késő őszi napsütésben a kórházudvaron.
- Szép a neve - mondom én.
- Nem szeretem - mondja ő. - Halálvirág.
- Dehogy, dehogy - hárítok. - Az ibolya a remény, a tavasz, a bátorság.
Mosolyog. Nem győzöm csodálni a védtelen nők ártatlanságát a végtelenben.


2013. október 8., kedd

Maléna, Szibill, Anna, Cili meg én

 
A Maléna kertje gyerekeknek és felnőtteknek szól, a beszélgetés Szabó T. Annával inkább felnőtteknek, a gyönyörűséges tücsök-kitűző, vagyis a cikáda fibula készítése Simonyi Cecilia grafikusművésszel, a könyv illusztrátorával inkább gyerekeknek, az uzsonna pedig mindenkinek...
 
A könyvet  október 11-én, pénteken 17 órakor
Budakeszi Könyvtári Napok – 2013
alkalmából a Nagy Gáspár Városi Könyvtár látja vendégül
Budakeszi, Fő u. 108.
 
 
 


2013. szeptember 29., vasárnap

Ekezetek nelkul Szerbiarol

Ekezetek nelkul, fejben kezdtem irni ezt a bejegyzest meg Szerbiaban, ahol egy hetet toltottem az 50. Nemzetkozi Koltotalakozon. Persze most csalok, mert mar visszakaptam az ekezeteimet, de nagyon hianyoztak, es most szeretnem megosztani ezt a hianyt. Felmerulhet ugyan, hogy meg lehet-e osztani valamit, ami nincs, de most is eppen ezt probalom, vagyis.
Hianyzott, hogy nem tudom leirni konnyek, hogy megorulok, hogy konyv, hogy betu. Tudom, tudom, van megoldas ma mar erre, magyar ekezetes klaviatura az ember hona ala, es kesz is. De az en poggyaszom mar igy sem volt pillesulyu, nem beszelve az ilyen foku eloregondolkodara valo keptelensegemrol. Mindenesetre amikor a masodik napon megismerkedtem Yusuf Alper professzorral, aki amellett, hogy kolto, Izmirben pszichiater - es akivel hosszan elmelkedtunk arrol , Jozsef Attila borderline szemelyisegzavarban szenvedett-e vajon -, egeszen elgyengultem a nevjegykartyajan talahato FakÜltesi szoban bujkalo ismerostol.
Euforikus gondolatokat fogalmaztam magamban arról, hogy a haza nem máshol keresendő, csakis ott, ahol megtalálható a meghökkent vagy elragadtatott Óóó, a fölényes és kétkedő Ááá, a zavaromban nyögdécselt Ööööö, és persze a kis és a nagy Ő.
Aztán elsodort a szerbiai zsúfolt hét lendülete, az új költőismerősök, a kilenc felolvasás, az utazás Losnicára, a gimnáziumok, a múzeumok és könyvtárak. Majd otthon, gondoltam egyre lemondóbban, majd otthon megírom.
 


Sokkal fontosabb volt a beszélgetés a kedves Klety Sotiriadou-val, aki Athénban tanít műfordítást az egyetemen, Sylvia Plath görög fordítója, és gyönyörű verseket ír, no és barátjával, a szelídtekintetű görög gyerekorvossal és meseíróval. Vagy a feketehajú, feketeszemű bolgár Roman Kissiov-val, aki nem csupán költő, hanem finomrajzú grafikáival illusztrálja könyveit. Vagy a magát szűkszavú morcnak álcázó aranyszívű Janko Vujinoviccsal. És sorolhatnám Zorica Rajkovát, az ikonok költőjét, és Alicia Aza Campos-t, aki Madridból érkezett, és hozzám hasonlóan három gyereket hagyott otthon, hogy aztán kicsit dideregve együtt olvassunk fel a tévékameráknak Karadzsics, a szerb nyelvújító megdöbbentően szegényes szülőhelyén, később pedig az apró, ötszáz éves Tronosa Monostorban az apácáknak, akik mézzel és tiszta örömmel vendégeltek meg bennünket.
 

És írhatnék a vidám Hava Pinhas-Cohenről, vagy Wang Lichunról, akivel a Kusturicát idéző csevapvacsora után, amin Goran Bregovic zenekara játszott nekünk, hajnaltájban egymás mellett szorongtunk a zsúfolt buszon, és aki a világtörténelemnek ebben a kitüntetett pillanatában piros fonott selyemdíszt ajándékozott nekem.

 
És jártunk Banja Koviljicán, ahol, miután felléptünk a szabadtéri zenei és költészeti fesztiválon, a békeidőket idéző gyógyszálló főorvosának vendégei voltunk. A vacsora ezúttal kifinomult és halk volt, a beszélgetés olyan kort idézett, amelyikben értelmiséginek lenni felelősséget jelentett nem csupán a saját hivatás, hanem mindennemű szellemi érték iránt.
És el kell még mesélnem a látogatást a Drinához. 
A folyóhoz érve ugyanis nemzetiségre, korra, nemre, magassarkú cipőre való tekintet nélkül mindannyian azonnal lekuporodtunk, és belemerültünk a koncentrált és elmélyült szedegetésbe. És ekkor kiderült, hogy legyünk bár az élettel, a költészettel, az ékezetekkel vagy bármi mással nagyon is különböző viszonyban, de egytől egyig a Kavicsgyűjtők Titkos Társaságának határokat nem ismerő tagjai vagyunk.
 
 

2013. szeptember 15., vasárnap

FEKETE KENYÉR, FEHÉR CSIPKE


Gyönyörű zöld köves gyűrű. A kőnek két apró, ezüst, kacskaringózó szív a foglalata.
A gyűrűt viselő kéz is gyönyörű, hosszú, vékony ujjak, törékenység, erő, szárnyak. Törtfehér vászonszütyő fából faragott fülébe kapaszkodnak a kezek, a szütyőn horgolt cérnacsipke-terítő a rávarrott dísz.
A kezek Ludmillában végződnek. Ludmilla nyolcvankét éves, magas, törékeny, erő, szárnyak. Fekete szemek, fehér konty. Fehér szandál, fekete nadrág, fehér pulóver. Ludmilla igen, nem, tiszta sor, ül mellettem a kórházi padon, sorban ülünk, várunk a laboreredményre.
Megfogja a kezem, a tenyerembe néz. Hosszú élet, nagyon hosszú élet. Meddig kell várni? Mind a két tenyerében zs betű. Zsizny. Azt jelenti, élet. És látja itt, ez egy harang. Az életre csengettyűz.
Testnevelő volt, özvegy öt éve. Madarakkal társalog, kilószám szórja az erkélyre a napraforgót, a cinkék berepülnek a szobájába, a szekrény peremére, a fejére ülnek.
Ablakával szemben három fa bókol, reggelente visszaint nekik.
Nem sokat eszik, egy héten három krumplit vesz, megfőzi, aztán kidobja a maradékot.
Napkeltekor ébred, kiáll az erkélyre, feltöltődik napsugarakkal. Látszik a szemén is, mosolyog, fény szóródik a váróba, megcsillan a még reggel bemocskolt, végre felmosott kövön.
Azért van nála egy fahasáb alakú fekete kenyér, most vette az orosz boltban, ott lett rosszul, onnan hívták a mentőt érte. Kiveszi a szütyőből, fehér, fekete, nekem adja a felét, szeretne adni valamit.
Elnézést uram, van önnél bicska? Természetesen, csodálkozik a köpcös úr, váratlan helyzet, nem számíthatott rá, hogy itt a kórházban bizonyíthatja, férfi.
Elnyiszáljuk a kenyeret. Friss, fanyar illat írja át a fertőtlenítő szagát.

 

2013. szeptember 3., kedd

ISKOLABUSZ

Az idei iskolakezdés kalandjai (megszépítő körülírás) között az egyik legszomorúbb Tündi és Imi eltűnése. És Gyuszikáé, de az egy másik történet.
A két gyerek úgy tűnt el az életemből, mint két szappanbuborék.
Vagy Bab Berci Tünkánya. Voltak, nincsenek.
Az egyik Pest megyében található majorból jártak be az iskolába - hol iskolabusszal, hol gyalog, vagy éppen sehogyan, ha az időjárás lehetetlenné tette a közlekedést. Különös gyerekek voltak az ikrek, egyfelől nagyon is maiak, másfelől időutazás volt velük találkozni, hiszen életformájuk Gárdonyi vagy Móra tanítványainak rokonaivá tette őket.Volt mobiljuk, de éjjel a végtelen szelet hallgatták. Tünde értette legjobban, hogy János vitéz miért nem találkozik többé Iluskával az életben.
Imi negligálta az írást és olvasást, de matekból vágott az esze, mint a borotva.
Óvodás koruk óta ismerte őket a közösség, ahova jártak. Elfogadta, szerette mindkettőt.
Most, hogy a majorból csak pénzért hoz gyereket az iskolabusz, eltűntek.
Abba a faluba járnak iskolába, ahová ingyen visz a busz. Belátható szempont. Bár ott nem ismeri őket senki.

2013. augusztus 20., kedd

Költőtábor, Kozármisleny, Csönge

 
Kozármislenybe menni jó. Ez a primér, mondhatni egyszerű öröm, ami már készülődés közben eltölt. Rakosgatom a bőröndbe a ruhákat, válltáskába a jegyzeteimet, Weöres Egysoros verseit, a Holdbeli csónakos cd-t, és örvendezem. De jó, hogy van Szófaragó tábor, de jó, hogy nyaranta tíz-húsz gyerek közelebb kerül a versekhez, méghozzá közvetlen testközelbe. Megérzi, megtapasztalja, hogy a versírás nem csak lila köd, múzsacsók, és trallalallala. Hogy a vers nem csupa magaszt és pátosz, hogy verset olvasni és írni bíbelődve (is) jó. Hogy hajlandó leszállni a mélybe, megérteni, hogy mi van a szó alatt, mögött és felett, megtanulni, hogy vannak jambusok, felező nyolcas és ölelkező rímek. Hogy a forma lehet társ, és nem ellenség, hogy két szó gyakran több ötnél.
Ebben az évben az objektív líra állt középpontban, a táborba Tárgyak közt bolyongva címmel hívogatta a gyerekeket a Kozármislenyi Művelődési Ház. Első héten velem, most pedig éppen Lackfi Jánossal bolyonganak a gyerekek a líra zegzugos tájain, közben megalkotva napról napra mélyebb vagy oldottabb, és egyre igényesebb, hitelesebb saját verseiket. Istenem, annyira jó így átadni, és annyival könnyebb befogadni, hogy nincs köztünk iskola, kötelezés és osztályzatok. Annyival több az öröm, a vidámság, annyival mélyebbre jut minden. Ami hétfőn még kézzelfogható tárgy, kulcstartó, karkötő, szájharmonika, esernyő, péntekre átlényegül, és énmetaforává lesz az Üres virágcserép. Muszáj írnom Katáról is. Walter Kata - akivel együtt dolgozni ritka élmény, bár ilyen harmonikus lenne minden közös munka -, az egyáltalán nem láthatatlan, de annál segítőbb szellem, mindenben lehet rá számítani. Legyen szó uzsannakészítésről, merített papír beszerzéséről, szövegek kinyomtatásáról, fotózásról, kávészünetről, magában kételkedő gyerekbe lelket öntésről. Persze, hiszen, Kata drámapedagógus és mindjárt táncterepauta is lesz, és mosolyog, és kedves, és olyan, mint egy korty víz. És köszönet Szabolcsi Marcinak, aki minden napot velünk töltött, és elhozta a dobjait is, mert nem csupán irodalmat tanít, hanem dobol is. És Bálintnak és Zsófinak a gitárokért - a rövid dalért, amit nem terveztünk, de mégis megírtunk.
 
 
Mi a csuda az az objektív líra...?
 
 
A vers nem csak szó, hanem zene is...
 
 
A ritmus szívdobogás vagy ringatás vagy vágta vagy ionicus a minore...
 
 
 
 
És ha már idén van a Weöres-centenárium, elmentünk Csöngére is, hogy megtapasztaljuk, az út sokszor sokkal hosszabb, mint amennyi időt a célban töltünk.
(Utazás közben Weöres egysorosait olvasgatjuk, szabadon asszociálunk, és mindenki rettentő filozofikus állapotba kerül. Aztán éhesek leszünk, és májkrémes kenyeret eszünk paradicsommal.)
 
 
Weöres Sándor szülőházában, avagy megcsap minket a költészet lehe...
 
 
Fűzfa Balázs nyomában felolvassuk mi is a Valse Triste-t
 
 
Csönge határában, a Királydombon, a hatalmas tölgyfa alatt. Állítólag Weöres Sándor szeretett idejárni, és vannak, akik úgy gondolják, gyógyító ez a hely. Mi is kicsit elálmosodtunk, és kétségkívül jólesett itt elüldögélni.
 
 
Az utolsó nap: megtanulunk mártogatós tintával írni, nem kímélve orrunkat, nadrágunkat sem, és végül mindenki megtapasztalja, hogy az írás már csak gyakorlati szempontból sem volt mindig olyan egyszerű.
 
És volt, aki akvarellel is dolgozott, az összművészet nevében.
 
 
Sőt, még sajtónk is volt:
 
Tábor-hegyi érzés elköszönni, de velejárója. El kell köszönni. És miután teljes átéléssel elénekeltük, hogy Holdbeli csónakos, örök szerelmem, meg hogy legszebb csillagom, szeretlek téged, remélni, hogy jövőre is lesz költőtábor Kozármislenyben.
 

2013. augusztus 5., hétfő

KAPOLCS 2013 Asztapaszta, valamint endoplazmatikus retikulum

 
Hű, ez olyan, de olyan vidám este volt!
Idén elmaradt a narancsriasztás, és telis tele volt a Kaláka Versudvar kicsikkel és nagyokkal, a színpad meg Lackfi Jánossal, Ferenczi Györggyel és a Rackajam tagjaival, akik - megint csoda volt! - úgy improvizálnak, hogy az ember csak ül és hüledezik, és örvendezik.

Aztán a felolvasás és beszélgetés után dolgoztunk mi is Jánossal, a közönség odagurította a szavakat,  - Nosza, költő, írj belőle verset, de uccu, néhány perc alatt! - a kicsit szögletes üveggolyókat, de becsülettel megvédtük a mundért, az értelem nem minden, félni a játszani nem tudóktól kell csak, hát játszani is engedd szép, komoly fiadat, ugye.

Az öt improvizálásra felkínált szó (ami hat lett végül):

asztapaszta
endoplazmatikus retikulum
villanyírógép
pillepalack
kecske

Íme a tanulságos költemény:

ASZTAPASZTA

A retikulum, az endoplazmatikus,
a kecskének nem volt nagyon szimpatikus.
Szemében nem volt több, mint pillepalack,
villanyírógép vagy parkettalakk,
így aztán a kecske füle mögé rakta,
s fütyült rá, ki szól rá: Te kecske, asztapaszta!

2013. július 30., kedd

BLANDINGS, VONYARC, KAPOLCS

A ruhák és bőröndök újra elárasztották a lakást, mint minden nyáron. Egy öttagú család, ahol a gyerekek már nem olyan kicsik, ilyenkor állandó mozgásban van.
De a legvidámabb minden nyáron talán az az út, amit három fiammal Vonyarcra megteszünk.
A menetrend a következő:
- nagy nehezen összepakolunk
- de addig el nem indulunk, amíg meg nem találtuk azt a hangoskönyvet, amin P. G. Wodehouse Blandingsi kastélyában játszódó Disznó, hé című története hallható, mert a Balatonra menni csak úgy lehet, ha az ember jókat mulat Emsworth grófjának történetein ("Miféle lenmaglisztről...???" és "Clarence, volnál szíves megmondani, miről is beszélgetünk voltaképpen?")
- és jól elrontom, hogy melyik leágazásnál is kell leágazni
- aztán megtalálom
- és persze megállunk Nagyvázsonyban, hogy együnk valamit
- és nem sietünk, mert kivételesen nem kell sietni
- és Kapolcson átevickélve örömmel megállapítjuk, hogy holnap már mi is itt fogunk bóklászni
- megérkezünk, és csak nézzük, nézzük a teraszról a Szent Mihály dombot
Holnap pedig újra egy vidám és izgalmas este lesz Kapolcson a Kaláka Versudvarban Lackfi Jánossal és Ferenczi Györggyel, mert improvizálni közönség előtt igazán izgalmas, nem beszélve arról, hogy lélegzetelállító, hogy hogy is művelik ezt a zenészek.
A zenés versimpró után pedig Ferenczi György és a Rackajam koncert lesz.
A részletes program itt olvasható: http://www.kalakaversudvar.hu/reszletes-program-2013/julius-31-szerda

2013. július 17., szerda

LINKEK - beszélgetések, dalok, képek

Szinte véletlenül tudtam meg - hiszen nyár és uborkaszezon ideje van - hogy felkerültek a YouTube-ra a Kőház megzenésített versei. Úgy örültem, hogy csak na!
Záhonyi Enikő énekel, Baló András Márton tangoharmonikázik, Simon Attila zongorázik és énekel is.
http://youtu.be/NXec29Arl3E
http://youtu.be/HRUjeAyBzis
http://youtu.be/oUZtSn4elGc
http://youtu.be/NVCCVPvkQI8

(És sajnos most lekerültek innen, de később majd újra hallgatható lesz ez a négy dal.)

A Meseutca interjúja a Maléna kertje kapcsán itt olvasható:

http://meseutca.hu/2013/07/15/a-nagy-tortenetek-mind-megtortentek-mar/

Itt pedig egy rövid beszélgetés hallható velem az InfoRádióban:

http://inforadio.hu/sound.phtml?a=/audio/00044/00044492a.mp3&i=QSBL9m55dnBlcmNlayBtYWdhemluIDIwMTMuIGr6bGl1cyAxMy1pIGFk4XNh

Kép a félénk, de bátor lila virágról, ahogy kikukucskál két létrafok közül.
 
 
Ez pedig a kék tenger pereméről, ragyogó kavicsokkal.
 


 
 

2013. július 1., hétfő

Ünnep a táj - még mindig Grasse

Hogy van ilyen táj - megnyugtató. És meglepő.
A legmeglepőbb, hogy itt is vannak hétköznapok. Ez a táj ugyanis, mintha maga lenne az ünnep.
A hegyek, a tenger, a keskeny, kanyargó utak, a házak a kőkerítésekkel és cseréptetőkkel, a kék és halványzöld spalettákkal, az olajfák és ciprusok, leanderek és hibiszkuszok, a babér és a rózsák mind olyan magától értetődő természetességgel veszik körül az embert, nem csoda, hogy errefelé - Dél-Franciaországban - talán könnyebb szeretni élni.
Elsősorban nem nyaralni jöttem, családunk egy kisbabájára segítek vigyázni, hiszen itt nincs GYES (pontosabban otthon lehet maradni, de igen nagy anyagi áldozatot jelent, amit kevesen engedhetnek meg maguknak), és talán ez furcsa nekünk, magyaroknak, akik szeretünk úgy gondolni Magyarországra, hogy ott minden nehezebb, mint errefelé.
Egyébként lehet, hogy így van, és a táj is teszi, hogy itt ünneplősebb a teregetés, a mosogatás is, ha az ünnep derűt és békességet jelent.
Az élet ünnepségét érzem ezekben a napokban, hogy élni jó, még akkor is, ha újra keletkeznek az elmosnivaló edények és a teregetni való ruhák. És közben áradó jázminillat vesz körül, apró gekkók futnak a perzselő fény elől a cserepek alá.
Persze nem csak ruhák és edények, szeretnivaló, kedves emberek is vannak itt, akik szintén szeretnek élni. Szeretnek salátát készíteni, játszani a gyerekeikkel, és nem érzik úgy, hogy tragédia reggelente felkelni, és elmenni dolgozni. Pedig itt is náthásak lesznek a gyerekek, itt sem fogadnak szót elsőre, de mégis. Mégis, mégis kiderül, hogy élni jó.
És jó volt (igen, csak így egysszerűen: jó) megnézni Nizzában Chagall festményeit, a bibliai tárgyú képeit, átélni a színek, az egymásra rakódó korok felkavaró örömét. Az Énekek éneke örömét, amiről megint eszembe jutottak Bangó Alíz derűs hucul kályhacsempéi, és Kriistina Ehin gyönyörű verse, az Anyám szerint. A piros háttérben az égen lovagló örök pár Chagall képén összekapcsolódott Ehin soraival: "És mi kilovagolnánk rajta/nem nézve vissza..."
És jó volt beszélgetni a francia pincérrel is, akinek Lengyelországból ötven éve Nizzába került anyukája (Bozse moj!) épp aznap volt kilencvenegy éves, amikor felszolgálta két fiamnak a forró csokoládét. És miközben kavargattam a kávém, megláttam a földön két asztalka között csillogni Monsieur Nemtudomkicsoda elveszett hallókészülékét. Pincérbarátom is nagyon örült neki, hogy megtaláltam, Monsieur Nemtudomkicsoda minden nap elveszíti reggeli kávézás közben, nagyon fog örülni, hogy újra meglett. És az élet rövid, adta tudtomra Pincérbarátom, miközben eltette az apró gyógyászati segédeszközt, rövid, ezért élvezni kell, amíg lehet.
Bonjour, Madame. Bonjour, Monsieur. Merci beaucoup.
 
 
 

2013. június 24., hétfő

A napforduló ajándékai Grasse-ban

Délután. A tenger felől érkező sós szél hullámai meg-megsuhogtatják az eper- és olajfák lombját. Kint és bent csönd. A kőfal tövében verbéna, menta, kakukkfű. A terasz alatt murvafürt, a kerítés mellett rózsa.
Tegnap este Anna nyitott ablakán át megláttam a még világos égen a teliholdat. Arany festékfolt a tenger fölött. Az üvegben a kovácsoltvas tükörkeret cirádái.
"Tálad a rózsa, tükröd a Hold."

A tájra festett Weöres vers.
Néma szerenád.
Sötétedés után a bátor szentjánosbogár. Lassú röptű, méltóságteljes.
Egy csepp fény.


(A kép forrása: http://hajdusamson.olx.hu/pictures/kovacsoltvas-tukor-elado-iid-88576930)

2013. június 12., szerda

MALÉNA PÉNTEK DÉLUTÁN, ANNO

MÉGSEM, MÉGSEM, MÉGSEM

SAJNOS EZ MOST ELMARAD, DE MAJD MÁSKOR LESZ ÁM!

A Krisztinaváros tele van kedves zugokkal. Az Anno mesebolt az egyik legbarátságosabb.
Június 15-én, péntek délután 4 és fél 7 között itt olvasok fel a Maléna kertjé-ből. Természetesen ott lesz Simonyi Cecília is, a meseregény illusztrátora és a legszebb tücskök rajzolója.
Mindenkit várunk szeretettel!

2013. június 10., hétfő

HERCEGHALOM

Szerdán a Herceghalmi könyvtár látja vendégül a Maléna kertjé-t és a Kőház-at.


Meghívó

Szeretettel meghívjuk önöket
Molnár Krisztina Rita
Könyvhétre megjelenő
két könyvének: 
Maléna kertje (meseregény)                    
Kőház (verseskötet)
bemutatójára  
                                   Beszélgetőtárs:
                            Szabó T. Anna
 
A rendezvény alatt dedikálással
egybekötött könyvvásár,
és Simonyi Cecília könyvillusztrációjából
kiállítás is látható!
 
Időpont:
2013. június 12. (szerda) 17.00 óra
Helyszín:  Herceghalmi Könyvtár
 

 

2013. május 30., csütörtök

KÖNYVHÉT: KŐHÁZ, MALÉNA KERTJE

Szeretettel várok mindenkit a Könyvhétre megjelenő két könyv bemutatóira és a dedikálásokra.
Június 7-én pénteken 4 órakor a Liszt Ferenc téren, az Írók Boltja előtt.

A Maléna kertje című meseregényt június 8-án fél 4-től dedikálom Simonyi Ceciliával, a Vörösmarty téren, a Naphegy Kiadó standjánál.

 
Részlet a regényből:
http://irocimborak.blogspot.hu/

És lesz még egy izgalmas könyv, a Pagony most megjelenő kortárs meseantológiája, A kalóz nagypapa.
A kiadó ajánlójából:
"A kalóz nagypapa című meseantológiában legjobb kortárs íróink - Marék Veronikától Szabó Borbálán keresztül Lackfi Jánosig - mesélnek a családról. Humoros és komoly történetek váltogatják egymást: megszületik a kistestvér, felköltözik a nagypapa a városba, fellázad a tévé, a nagymama rendbe szedi a rendetlen családot, a gyerekek hazahoznak egy kóbor kutyát. De persze a nehezebb témák is előkerülnek: ha elfogy a pénz, ha elválnak a szülők, vagy újra kell kezdeni az életünket - úgy, hogy mégis mindenkinek jó legyen.
Egyszóval zajlik az élet, hol szeleburdin, hol komolyabban – hol sírunk, hol gurgulázva nevetünk. Ahogy a családokban ez előfordul."
Az én mesém az antológiában az ikrekről szól.
Bemutató:
Vörösmarty tér június 8., szombat, 14.00, Nagyszínpad: Kalózok és mesék

És egy interjú:
http://salata.rukkola.hu/rukkolirok/rukkolirok-molnar-krisztina-rita/

(Eddig is nagyon szerettem a ruccolát, magában is szoktam legelni  kertben, de ez az oldal még kedvesebbé tette.)

2013. május 20., hétfő

ÉN-EK



„A város szélén, Füge Maléna kertjében kezd bonyolódni Molnár Krisztina Rita meseregénye. A biztonságot adó kertben, amiben egy hársfa és egy tölgyfa áll, és ahol Máli magányos délutánjai telnek, és ahová végül minden szereplő belép. Szibill, a több ezer éves tücsök, Máli sokáig egyetlen társa, aztán Janó, aki lehet, hogy utcagyerek, a nagyszájú Luca, a törpesünök gazdája, és Bicajos, a postás, akinek szintén megvan a maga titka. A kertből, ahová Máli egy faágak közt megbújó rejteket álmodik, de ahonnan mégis ki kell lépnie ahhoz, hogy elmenjen bodzát szedni az utcagyerekkel, akinek a nagymamája kórházban van, vagy azért, hogy megfesse a macskamúmiát és hogy végül egészen a görög Kréta szigetéig repüljön, ahol megérti, mit is jelent valójában, hogy minden folyó a tengerbe igyekszik. Az átváltozás meséje a Maléna kertje, az események – akár Ovidius átváltozás-történeteiben – az egymásra találás és az elválás élményei körül bonyolódnak, számtalan izgalmas fordulattal és meglepetéssel.”

        Szvetelszky Zsuzsa a Maléna kertje című meseregényről



„Tűz van, tűz van, ég a város, ég a ház is: minden elpusztul, ami eddig számított. Ráadásul a tűz körül, az emberek között ott sürgölődik a gonosz is, de nem táplálja, hanem oltja. Ezzel a nyugtalanítóan álomszerű, klasszikus lüktetésében is szabálytalanul csapongó, félelmetesen lobogó verssel kezdődik ez a könyv, mintha már első versében is felégetné, amit a nyugodt kötetcímmel, a Kőházzal felépített. Ahogy tovább olvasunk, egy pillanatnyi idill (néni a napon, pásztorlányka) után mindjárt jön az „őrült nő”, aztán a „felizzó” „feszítő” vágy és sóvárgás, „fortyog a tűz az erekben”: láng bujkál ebben a könyvben, felizzítja a gyanútlan olvasót. Nem lehet abbahagyni. Csupa tűz, csupa sodró, feszítő kérdés. Muszáj odafigyelni rá. … Mi van, ha „zsarátnok fészkel” benned, ha nem alszol a „sodró” vágytól, ha nem alszik ki benned a tűz és csodát várva világítasz, mint a folyosón égve hagyott villany, „mint egy fénysor/ a karácsonyt váró balkonon”? Mi van, ha ez a tűz tartja fenn benned a fény ígéretét, és számodra ez a vágy az igazi szolgálat? Mi van, ha nem szűnsz meg égni? Ha nem fogadod el, mint Kosztolányi, hogy otthon vagy a világban, de nem vagy otthon az égben? Ha nem ismered el József Attilával, hogy „nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret?” És mi van, ha elhiszed, hogy a fény legyőzi az időt?”

 Részlet Szabó T. Anna a Kőház című verseskötethez írt utószavából

Az esten közreműködik:

Záhonyi Enikő - ének

Simon Attila - zongora


A jövő hétfő esti alkalom az ősz óta Pátyon zajló két irodalmi sorozat záróeseménye.
 http://irodalmiklub.blogspot.hu/

2013. május 16., csütörtök

Vivaldi, Kristiina Ehin és Harnoncourt

Jaj, de jó, holnap megint kezdődik a Műfordítók hétvégéje Dobogókőn! Ezek a napok az év derűs napjai szakmai szempontból. Szlukovényi Kata a legkedvesebb szobatárs, amióta Nádori Lici az első műfordító hétvégén egy szobába osztott be minket, gondolva, költő egy költővel jól megfér. Abszolút igaza lett, ráadásul Kata meg én versfordító műhelyt tartunk majd, ahogy tavaly, várom, ki mire jutott, mindig izgalmas, ki hova fordítja az azonos szövegeket. Idén az ismeretlen nyelvről való versfordítás kérdését vetettük fel, vagyis azt, amikor a nyersfordításon és az eredeti, mondjuk észt vagy barokk olasz szövegen kívül nem áll más rendelkezésre. De akkor hogy lesz belőle szótagszám, ritmus, forma, vagyis - műfordított szöveg? Kata Kristiina Ehin kortárs észt költő egyik versét hozza - gyönyörű vers, akárcsak a szerző, öröm volt fordítani! -, én pedig Vivaldi ( ő sem csúnya...) Négy évszak-szonettjeiből a Tél tételhez tartozót. Itt nem az olasz okozza a nehézséget, de barokk olaszul ki tud? Szerettem Vivaldit fordítani, annál is inkább, mert míg a szonettel bíbelődtem, hegedülni tanuló fiam épp a Tél-tételt tanulta, édesapám pedig vezényelte. Nem megrendezett jelenet volt, sokkal inkább az olyan gyakran előforduló hihetetlen egybeesés. És az sem véletlen, hogy a Maléna kertjé-ben Szibill, a többezeréves tücsök épp ezt a tételt játssza a mese egy igen jelentőségteljes pillanatban. Harnoncourt, a bécsi karmester és zeneesztéta írja: a barokk zene beavatott hallgatót feltételez. A zenei alakzatok szöveg nélkül is felidézik a tartalmi asszociációt. Reményeim szerint fordítva is igaz: a szonett vonósok nélkül is felidézi a dallamot. A Műfordítók Szakmai Hétvégéjéről bővebben: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:WZDrNC4rvhQJ:prae.hu/prae/news.php%3Faid%3D19561%26cat%3D3+&cd=1&hl=hu&ct=clnk

2013. május 13., hétfő

TÜCSÖK ÉS KABÓCA

Akkor lépett be a konyhánkba, amikor Annával beszélgettem Szibillről. Jelentőségteljesen, de nem hivalkodva megállt a a konyhakövön. Lujza macskánk is megdöbbent, bár ő valószínűleg nem azért, amiért én.
Biztos voltam benne, hogy nem véletlen, hogy épp akkor érkezett, amikor Annának azt meséltem el, milyen különös, hogy épp most, amikor a Maléna kertje nyomdába kerül, jelenik meg Pataki Elvira könyve, a Tettix, amire egy nagyon kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem. A könyv a tücsköt mint az ókori görög irodalom szakrális-poétikai szimbólumát vizsgálja, amikor meghallottam, olyan izgatott lettem, mint egy gyerek. A tücsök-motívum évek óta érdekel, vonzalmam az apró fekete rovar iránt még akkor kezdődött, amikor Vásárhelyi Tamás fő-fő-fő rovartanász a Természettudományi Múzeumban egy alkalommal felhívta a figyelmem a kabócák és tücskök szépirodalomban előforduló fordítási tévedésből eredő összekeveredéseire.
Épp Weöres Anyó-járól beszélgettünk, amikor megtudtam, hogy hány tücsök van az irodalomban, amelyik valójában kabóca. Például ez is:

"Ha tücsök leszek, fekete tücsök,
 majd megállj, még visszahívnál -
 Nem lesz, aki ágyba küldjön
 és az orrod megtörölje,
 mászkálhatsz a kerítésen,
 pottyanhatsz a csunya földre.
 Jó lesz, jó,
 neked is, nekem is jó..."

Pedig hát kabóca (tettix) és tücsök (gryllus) egyáltalán  nem mindegy, már csak identitás szempontjából sem, nem beszélve a szimbolikáról. A kabócák a Múzsák szent állatai, a római nők a zene szeretetének jeléül viseltek gyönyörű cikáda fibulát ruhájukra tűzve. Akkor arról írtam, hogy is lehetne közelíteni egymáshoz a természettudományos szemléletet és a szépirodalmat, ezt tartottam szem előtt akkor is, amikor Szibill, a több mint ezeréves  tücsök, aki Maléna legfontosabb társa, aki cikáda fibulának álcázva kénytelen végighallgatni a kislány zongoravizsgáját, felhívja a figyelmet rá, hogy ő bizony nem kabóca.
De nem is ezt akartam írni, csak azt, hogy amikor a tücsök megállt a kövön, majdnem felsikoltottam örömömben, és persze azonnal feltettem a konyhapultra, mert Lujza kíváncsisága is felettébb növekedett, és Anna is elhűlt a telefon másik végén, hogy nahát, és tényleg épp most. Valahogy minden épp most van, mint kiderült, Anna jól ismeri Pataki Elvirát, amin legalább úgy meglepődtem, mint Maléna édesanyja, amikor megtudta, hogy Szibill személyesen ismerte Vivaldi mestert.
A Maléna kertje egyébként a Naphegy Kiadó gondozásában jelenik majd meg a Könyvhétre Simonyi Cecilia gyönyörű illusztrációival. Ez a kép a könyv utolsó képe. Szibill azon a keskeny sávon, a tenger és a part közt áll, ahol annyi minden átélhető, ami sehol máshol. Ahogy Weöres egysorosában is csak ott lehet "Játszani kék tenger peremén ragyogó kavicsokkal."

 

2013. május 8., szerda

RAKOVSZKY ZSUZSA NOVELLÁIRÓL

ECHO BEFEJEZETLEN DALLAMAI


Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére,
2013. május 13-án, hétfőn, 19 órai kezdettel! Kortárs szerzők elbeszéléseiből válogat
 
Molnár Krisztina Rita költő, tanár:


Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító a kortárs költészet meghatározó alakja. Költői és írói munkásságát számos díjjal jutalmazták (József Attila-díj, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja, Kossuth-díj). Versei, regényei, novellái egyaránt a mai magyar irodalom maradandó értékei.

„A Hold ősidők óta a női princípium jelképe, a szépség és a fény mellékbolygója. A novellák dominánsan női hősei olyan mellékbolygók - elképesztő már ez is, ez a mellékség, a csillagászatban a bolygók körül keringő égitesteket nevezik így -, akik megnyugvást jelentő hajlékot, menedéket nyújtó kapcsolatot keresnek, de bolygóságukból adódóan erre tartósan képtelenek. Történeteik látszólag szokványosak. Az ötvenes évektől napjainkig játszódó történetekben ismerős boldogtalanságok tűnnek föl rendre: válások, megcsalások, magányos gyerekek és öregek, beázott lakás és félreértések, kinőtt ruha, haldokló apa, be nem tartott ígéretek. Látszólag szokványos az elbeszélői hagyomány is, a freudi álompszichológiára építő Kosztolányi-novellák, a már említett Thomas Mann realisztikus, de költői írásmódja folytatódik lineárisan, ami a befogadót meghittségével csapdába is ejti. Az olvasó megnyugszik, nem fog elveszni a posztmodern szövegrétegek közt. De a második, harmadik novella után gyanút fog, valami mégsem stimmel ezekkel a történetekkel. Nem a sztori, nem az elbeszélőmód, hanem a rögzített képek kivágása a különös bennük. Miért éppen ott a keretük, miért éppen ott érnek véget, ahol? Mert az okosan komponált befejezések, a nagyon is tudatos befejező mondatok ellenére egyszer csak bizonytalanság vesz erőt az olvasón. Mintha elcsúszott volna a kép széle, és mondjuk Gulácsy festményén Beatrice jobb szélről a középpontba kerülne, de Dantéból csak az orrhegye és vörös köntösbe bugyolált válla maradna meg. Micsoda találkozás!”

(Részlet Molnár Krisztina Rita A lombok árnyéka című, Rakovszky Zsuzsa novelláskötetéről írt recenziójából)

2013. április 22., hétfő

TÓTH KRISZTINA VIOLIN TÖRTÉNETEI

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére
2013. április 29-én, hétfőn, 19 órai kezdettel!


"Tóth Krisztina, a népszerű Babérkoszorú-díjas költő jó ideje prózájával is felhívta magára az olvasóközönség figyelmét. Novelláit, tárcanovelláit prózakötetei mellett heti - és napilapokban is olvashatjuk.

Történeteinek hősei a mindennapok hősei. Életük egy-egy pillanata nem attól hátborzongató, mert valami rendkívüli esik meg velük. Ellenkezőleg. Akár Tolsztoj vagy Csehov alakjainál: szenvedéseik, apró, sokszor nevetségesnek tűnő szorongásaik a mieink is lehetnének, a kifacsart helyzetek, amikbe kerülnek, meglazult vagy épp fojtogató emberi viszonyaik nagyon is ismerősek.

A hang, amelyik elmondja történetüket, sokkal kevésbé ismerős a hétköznapokból. Mert ez a hang – színe az ibolya tiszta kékje – húsbavágóan őszinte. Nem ismeri a hamisságot, a jótékony takargatást, a tapintatba burkolt álságot. Húsba és lélekbe vágó, mint a hegedű világos dallama. Mélyen vagy magasan szól, igazmondó szólam.

A violinkulcs a valóságra nyit."


Tóth Krisztina az Irodalmi Klub vendégeként olvas fel írásaiból, a szerzővel Molnár Krisztina Rita beszélget.

Tóth Krisztina honlapja: www.tothkrisztina.hu




2013. április 12., péntek

SZVOREN EDINA - HÉTFŐ ESTE

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2013. április 15-én, hétfőn, 19 órai kezdettel! Kortárs szerzők elbeszéléseiből válogat Molnár Krisztina Rita költő, tanár:

"Szvoren Edina novelláinak magányos hősei nem néznek felfelé. Életük lassan vagy sebesen hömpölyög, mint a folyók. Medrükbe szorulva haladnak mindennapi zátonyaik közt, hordozva mindennapi hordalékukat. Egyes szám első személyű monológjaik a végtelen folyamok hegyekről visszaverődő különös hangján szólalnak meg a Déry Tibor és Bródy Sándor-díjas szerző tolmácsolásában.

Az Irodalmi Klub következő estjén elhangzik Szvoren Edina egyik novellája, a felolvasást követően pedig közelebbről is megismerkedhetünk a szöveg sajátságaival."


Az író eddig megjelent önálló kötetei:

Pertu, 2010 (Palatinus)
Nincs, és ne is legyen, 2012 (Palatinus)

2013. április 4., csütörtök

A KÖLTÉSZET HETE

A Költészet napja lassanként a Költészet hetévé vált, és ennek magamfajta csak örülhet.
Eseménydús lesz a következő hét is, és kis vidám lobogásokat érzek, azt a fajta vidám készülődést, amit az álruhás, ha végre levetheti hacukáját.
Az álruhás napok fényessé válnak, ha Leányfalun versek lobognak a fákon a szélben, mert Pávai Patak Márta évek óta nem sajnálja a fák felöltöztetésére az időt.

















Telkiben vers kerül a kapukra, Herceghalomban versfelolvasó délután lesz az iskolában Mint annyi iskolában, ahol talán végre, végre nem vigyázzbanállós ünnepség a költészet. Például Zsámbékon sem, a Keresztelő Szent János iskolában, ahol a vers születéséről mesélek majd csütörtök délelőtt.
Pécsett Weöres Sándor évfordulója áll nem csupán a fényes jövő hét, hanem az egész év középpontjában. Csütörtök este Weöres kerekasztala körül különböző művészeti ágak lovagjai idézik meg a költőt.

Aztán, aztán még nem ér véget a hét, mert pénteken Telkibe érkezik Háy János, ezúttal költői minőségben.


.
És aztán már csak a szombat lesz  hátra, egy nagy szavalóverseny, és eljön a vasárnap, amikor az ember elégedetten gondolhat a testére is, és megehet egy tányér csirkepörköltet galuskával. Ha lehet, költők társaságában.