Nem tudtam, mi az, ami olyan erős reakciót vált ki belőlem, amikor először megláttam a képet. Hát persze. Az együttérzés, a szolidaritás, a részvétel a közös gyászban, a zsigeri tiltakozás mindenfajta erőszak ellen. De valami még, még, ennél mélyebben.
Hát persze...! Nem a szavak értelme hatott rám pusztán. A vizuális élmény, a betűk látványa mélyebb kötődést érintett meg az agyamban. Úgy, hogy aztán látva a rengeteg fb-megosztást, többször, reflexből félreolvastam.
Persze nyilván nem véletlen az áthallás, és most nem csupán arról van szó, hogy gyakran hangoztatom, nem hiszek a véletlenekben.
Akár szándékos, akár nem, a mementó szlogenje Jézus-allúziót rejt magában. És nem csak a vizuális élmény szintjén. Nem csak a hangok, a betűk majdnem egybevágóságában. A "Je suis Charlie" azt is jelenti, "Áldozat vagyok." Nem, nem tehetetlen áldozat, hanem vállalt sorsom beteljesítője. A "Je suis Charlie" azt is jelenti, nem a hatalom, és nem az erőszak oldalán állok. Azt is jelenti, kimondom az igazságot, akkor is, ha megölnek érte. Ahogy Charlie Hebdo tette. Hiszen nem volt hajlandó félelemben élni. Ahogy Jézus sem volt hajlandó rá. És ahogy azok a muzulmán tömegek sem hajlandók rá, akik deklarálják: nem a nevemben történt az a borzalom, ami történt.
Aki Istenben van, szabad, békéje és öröme belülről fakad.
A szólás szabadságának jogát gyakorlókkal, a szó hatalmát és fegyverét használókkal csak azonos fegyvernemben szabadna harcolni. Ahogy teszi számos iszlám karikaturista.
A Charlie Hebdo szerkesztői úgy haltak meg, mint minden Mercutio. A pengeéles, megalkuvást nem ismerő, nem Istent gyalázó, de a nevében elkövetett bűnök ellen tiltakozó, a tiszta ész volt a fegyverük. Piszkos golyókkal szemben esélytelenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése