Szelíd novemberi este.
Váratlan idő. Váratlan időm keletkezik, ma mindenki későn ér haza, és egyedül vagyok. Fáradt is. Kellene egy jövő évi naptár. Beszaladok az evangélikus könyvesboltba. Nehezen találom, a kis üzlet a templom mögé bújt az átépítés miatt. Még kisebb, de kedves zug, az ismerős eladó jelenléte az állandóság nyugalmával tölt el a kavargó, bolond napok, hónapok között.
A Deák téren egy lány hang-on játszik. A templomlépcsőn az ezüstre festett szoborember határozottan rámutat. Veszek egy kávét papírpohárban. Maradok.
(Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=4pHmwySS3tM)
A lány kezében aranyló hangtállá válik a Deák tér, vizében békében nyüzsög az élet.
A tengermély mindennapjai című természetfilmet nézem. Atlantisz, korallok, a háttérben óriáskerék, Erzsébet téri árusok, a Váci utca torkában kürtős kalács. Színes japán, német, orosz halak úsznak a félhomályban. A lány guggol, játszik, a zene tibeti meditáció és gyógyító hangtálak bongását idézi, időnként az evangélikus templom órája is csatlakozik hozzá. Összecsengenek. A padokon teknősök őrizgetik az örökös mozdulatlanságot.
Rózsákról akartam írni ma, nem a mélyzöld, aranyló csillámú tengerről, és verset, nem blogbejegyzést. Köszöntőt, de ez a hang túl messze hömpölyget a sorvégektől. A rózsákat Erzsébet nagymamámtól hallottam először, a csodát, amikor a királylány a télben a koldusoknak titokban kenyeret vitt, és rózsává váltak a kötényében, hogy le ne lepleződjön. Koldusok a Deák téren is vannak, és én nem vagyok eléggé Erzsébet, a pénz mellé cigarettát nem adok. Nincsenek rózsák a kötényemben. Ma ezt tanultam.
Azt is nemrég tudtam meg, hogy volt egy kertész, Márk Gergely volt a neve, rózsákat nemesített, csupa híres rózsát, és az arca olyan szelíd, mint itt a teknősöknek a padon. Az Árpádházi Szent Erzsébet rózsája aranyérmet kapott Rómában a rózsaversenyen, azt is akkor hallottam először, hogy a rózsáknak van versenye. Hát nem csodálom. Ez a rózsa aranyat ér.
(A kép forrása: http://cinnamon4x.cafeblog.hu/2015/06/19/teljes-pompaban-magyarorszag-legnagyobb-rozsakertje-a-rozarium/)
Azért azt még szerettem volna, hogy
Erzsébet csöndes volt.
Nagymamám.
Annyi jó ebédet,
annyira egészet
soha nem eszem már talán.
Mert amíg ő főzött,
mindegy, hogy sütőtök
volt és négy karika kolbász
per fő a levesbe, az is csak hetente,
és hogy a kenyér se sonkás
csak baracklekváros,
de volt mákos és diós bejgli,
lehetett a parkba menni,
a konyhában bordó kockakő,
volt sakk és römi,
ki nevet a végén,
és érettségi félév
- hát nem jár ezért
egy rózsatő?
egy csillagköz? egy fényév?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése