HANG-NEMEK

A Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának és a Szépírók Társaságának szervezésében:

HANG-NEMEK
– szoprán, mezzo, alt –

Az előadássorozaton kortárs magyar elbeszélők novelláit elemzi
MOLNÁR KRISZTINA RITA, költő, tanár:

„Történetekre szükségünk van. Mindenki szeret történeteket hallgatni. Mert a történetek érdekesek és izgalmasak, szelídek vagy lélegzetelállítóak, mert rólunk szólnak, vagy rólunk aztán biztosan nem, mert felkavarnak vagy elandalítanak. A történetek megbetegíthetnek és gyógyíthatnak. A történet, akár mese vagy pletyka, akár újsághír vagy bibliai példázat, novella, regény és úti beszámoló, hihetetlen erővel jelen van az éltünkben, akár a levegő vagy a víz. Történetek nélkül légüres térben lennénk, minden történet elhelyez bennünket az időben és a térben, segít viszonyulni magunkhoz és a világhoz.

Hogy ki mesél nekünk, hogy a hangja mély és lágy, vagy erőteljes, mint a mennydörgés, megnyugtató, mint a kályha duruzsolása, vagy karcol, mint a pattintott kő éle – nem elválasztható a történettől.

A történetmondó hangja a történet része, és az, hogy a történetet férfiak vagy nők mesélik el, megváltoztatja a történetet. De nem egyszerűen a hang magassága, regisztere lehet más. Annak ellenére, hogy a női mesélők – akik megszólaltatói nem biztos, hogy maguk mindig nők – nyelve nem különbözik a férfi elbeszélőkétől, a szókészlet, a mondatszerkesztés, a történet szövése lehet jellegzetesen nőies, vagy éppen szándékoltan férfias. Vagy nőies, de idézőjelben. Vagy férfias, de iróniával elmozdítva a férfigondolat határozottságából.

Az Irodalmi Klub következő előadássorozata a történetmondás hangnemének különös fontosságát, igyekszik bemutatni. Azt, hogy a választott hang maga is üzenetet közvetít. Akár a zenében.

Most elsősorban női hangokra írt novellák, elbeszélések és mesék kerülnek elő Esterházy Péter, Rakovszky Zsuzsa, Szvoren Edina, Halász Margit, Tóth Krisztina és Molnár Krisztina Rita történetein keresztül.

Az előadásokon a művek és szerzők megismerése után a közönséggel együtt fejtjük meg az elhangzott, mindenkinek saját üzenetet is közvetítő szövegek titkát.

Két alkalommal maguk a szerzők is velünk lesznek az esteken. Halász Margit és Tóth Krisztina a Szépírók Társasága által szervezett A könyv utóélete című sorozat keretében látogat el Pátyra.”

Az előadásokat 19 órai kezdettel az alábbi időpontokban tartjuk:

február 18.

március 11.

április 15.

április 29.

május 13.

május 27.

Esterházy Péter

Halász Margit

Szvoren Edina

Rakovszky Zsuzsa

Tóth Krisztina

Molnár Krisztina Rita

A VILÁG VÉGÉRŐL

Most, hogy elérkezett az a hét, aminek a végén a maja naptár szerint elkövetkezik a világ vége, egyre többen kérdeztek, mit gondolok erről. Lesz világvége, tanárnő? A diákok körülbelül azzal a hangsúllyal kérdezik ezt tőlem, mintha csupán valami hétköznapi eseményre kérdeznének rá, de szemükben ott az éles fény, fontos nekik, hogy mit válaszolok, mert egy kicsit azért tartanak a lehetőségtől. A felnőttek egy része sincs ezzel másképp, csak jobban képes álcázni a tekintetét.
Mert a ráció-alapú világban kínos ilyet kérdezni. Mások pedig valamelyik nagy és biztos válaszokat nyújtó vallás alapjain állva mint eleve képtelen, eleve bűnös babonaságot kapásból elvetik a napra pontos világvége lehetőségét.
Bennem egy percre sem merült fel a világvége dátumhoz köthető gondolata, hidegen hagyott, kissé még bosszantott is az új hülyeség. Nyilván a média találta ki  az egészet, lehet róla írni, bulikat szervezni köré, remek árucikk a világvége, gondoltam. És gondolom most is.

De azt is gondolom, hogy kétségtelen, hogy vannak világvégék. Nem hatalmas külső kataklizmákra, árvizekre, vulkánkitörésekre, háborúkra gondolok, bár abból is jut elég a Föld lakóinak. Nem is arra, amikor a Nap végképp felperzseli a Földet, vagy a bolygók egymásba zuhannak.

Az egyes ember azonban annyi világvégét él át, annyi sérülést, veszteséget, gyászt, mélypontot, megzavarodást, csapdahelyzetet, hogy bizony, eljut ilyenkor a világ végére, felborul élete megszokott, talán szeretett rendje, úgy érzi, egyszál egyedül áll azon a végső, egészen elhagyatott mezsgyén, és belül éppolyan üres, mint körülötte a táj.
A világ végén gyakran nincs is egészen egyedül, talán emberek veszik körül, akik még szeretik, megtartják, mint a dőlni készülő facsemetét a karók, mégis, ennek ellenére időről időre átéli a magány tökéletes, halálos csendjét, amilyet csak csendszobákban hallani.
Hogy a világ vége hely- vagy időhatározó, szinte tökéletesen mindegy. Határozó, meghatározó, ijesztő, és véglegesnek tűnő.

Ugyanígy átélhetnek világvégéket kultúrák, társadalmi rendszerek, gondolkodásmódok is, a rémület, hogy a koordináták elmosódnak, az érzés, hogy úgy tűnik, minden másképp lesz, mint eddig volt, nem kevésbé szorongató, mint amit a szomorú, vizes síkon egészen egyedül üldögélő személy érez.
Kollektív rémület ez, amit nem enyhít a közösen átélés, a közös szenvedés.
De eddig még minden szellemi és gazdasági világvége után következett egy újabb világ. Hogy jobb vagy rosszabb, nem hiszem, hogy felmérhető, hogy megítélhető.

De akár a szomjazó ember lelke jut el a tökéletes ürességig, akár a közösség által évszázadok alatt felmagasodó szellemi erők és fizikai gyötrődés árán létrejött működő rendszerek, axiómaszerű elképzelések üresednek ki, biztos vagyok benne, hogy az üresség az egyetlen lehetőség az edények újratöltésére. Akkor is, ha átélni az ürességet, rosszabb, mint szakadékba zuhanni, rosszabbnak  tűnhet, mint eltelni haraggal, keserűséggel.

Hogy mindez hosszú folyamat, idáig nem egyetlen nap, vagy óra alatt jut se a türelmetlenül megoldást szomjazó lélek, se a lelkeket fojtogató világ, türelemre int.

Hasonlóképpen, mint Jézus Máté evangéliumban olvasható szavai:
"Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya."

Én már jártam a világ végén. Nem is egyszer. Jeges szél fúj ott, és jeges a víz is, ami lábamnál a vízkoptatta uszadékfákkal, halcsontokkal szórt partot mossa. A levegő szürke a víz fölött, madarak sem járnak arra. A világ végi tájnak nem látszik a vége, végtelen távolba fut a tekintet a felhők és a víz között.
Végtelen távolba, és ez a végtelenség szabadítja meg végül az embert.

 

(A kép forrása: http://kep.index.hu/1/0/341/3413/34135/3413558_32c76e956e07155c4201662d17c76dc4_wm.jpg)

 

SEBESÜLTEN ÉS DADOGVA

Advent első vasárnapja még soha nem ért ennyire váratlanul. A fosztóképző a lehető legvalóságosabb jelentésében áll itt, nem vártam, egyszercsak itt volt, és nem voltam rá felkészülve még. Pedig évekig olyan fontos volt számomra, hogy advent adventjét tartotta bennem a lélek már hónapokkal a tél beköszönte előtt.
Most pedig mint egy gyorsuló spirál, egy eszeveszett pörgettyű, úgy repített idáig az idő, észre sem vettem a tennivalók, a hosszú éjszakázások, a váratlan, de megkerülhetetlen feladatok vagy események és még váratlanabb belső történések között. Utolsó pillanatban készítettem koszorút, az utolsó percben megvett négy gyertyából egy elrepedt, egy kettétört.
Eddig mindig találtam békében tölthető időt, a készülődés idejét, a lelassulás idejét, a csendét, ahogy készülődni méltó.
Méltóságról már semmiféle szó nem eshet, ezt éreztem, amikor kezemben tartottam a kettétört gyertyát, átrendeződtek a dolgok bennem és körülöttem, ahogy a gyertya meggyújtásra alkalmatlanná vált, már egészen biztos voltam ebben. Abban is persze, hogy így is lesz ünnep, mert az ünnep fölötte áll tökéletes zaklatottságomnak, és hogy kerül majd másik gyertya is, égni fog a lángja, és semmi más nem lesz fontos akkor csak ez. Hogy most minden Karinthy terminológiája szerint működik, vagyis másképp van, próbálom elfogadni, megérteni, hogy mire való, elengedni eddigi hiedelmeimet a rendről, és mulatni magamon, mert annyira nevetséges tud lenni az ember, amikor azt hiszi, hogy sziklaszilárd ebben vagy abban. Kavics se.
De méltóság nélkül is kap az ember ajándékot, érdekes, most különösen sokat. Például azt, hogy arról beszélhet kéthetente, amiről akar, és még van olyan kedves, figyelmes közönség is, akit ez érdekel.

Ez volt az ősz ajándéka, és belenyúlik a legsötétebb napokba is a Kövek, macskák, angyalok, hogy végül sebesült, feledékeny, és dadogó angyalokról beszélhessek, remélve, hogy üzenetet sebesülten és dadogva is át lehet adni.

Az előadássorozat utolsó estjére szóló Meghívó itt olvasható: http://irodalmiklub.blogspot.hu/2012/12/meghivo-kovek-macskak-angyalok-angyalok.html

(Hugo Simberg finn festőművész Sebesült angyal című festményének forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_sebes%C3%BClt_angyal_(festm%C3%A9ny)

Északi utazás- Skandináv irodalmi délután

Szerb Antal írja valahol, hogy mennyire vágyakozik északra, a magas és jeges csúcsok közé, mert onnan még inkább tudna vágyakozni a meleg és napsütötte délre. A mondat tükrében remekül ki tudom nevetni magam, de most nem csupán ezért gondoltam, hogy északra hívok másokat is.
Csupán kétszer jártam a világnak ezen a hűvös és tiszta felén, Koppenhága és Izland azonban épp azt a hatást gyakorolta rám, mint általában az egyszerű, egyenes és tiszta dolgok, egy pohár friss víz, egy szelet vajaskenyér paradicsommal. Hortenzia egy dézsában egy apró ház még apróbb udvarán. A halárusnő szobra a híd lábánál. A sós, és irgalmatlan erejű szél. A vízesés, a fjord. Madarak a viharverte sziklán. Gyömbéres keksz. Biciklik. Tiszta utak.
De jó, hogy mindezt fel lehet most idézni!
És ennél csak az jobb, hogy van néhány elszánt civil barátom, aki mindent megtesz azért, hogy ez sikerüljön, süteményt süt, vagy azon gondolkodik, hogy lehetne mukla-párnát varrni, virágot vesz és székeket pakol, elkészíti Findusz karácsonyi puncsát, plakátokat tesz ki a szomszéd faluban, és nem is tudom, hogy köszönjem meg, hogy rendelkezésemre áll egy iskola is, ahol mindez megvalósítható.

„ÉSZAKI UTAZÁS”

SKANDINÁV GYEREKIRODALMI DÉLUTÁN

gyerekeknek és felnőtteknek

november 30. péntek, 17 óra

Telki, Pipacsvirág Általános Iskola

Kerekasztal-beszélgetés felnőtteknek a skandináv gyerekirodalom sajátságairól. Meghívott vendégeink: Dobos Éva műfordító, Bihari Zoltán, a Xantusz Könyv vezetője, Nyulas Ágnes, a Cerkabella Könyvkiadó, valamint Érsek Nándor, a Scolar Könyvkiadó vezetője
Mesekuckó gyerekeknek, ahová be lehet kuporodni mesét hallgatni
Kézműveskedés: északi fény, mukla-párna és muklafigurák készítése
Findusz és Pettson karácsonyi puncsa
Gyermekkönyv-vásár
Szeretettel várjuk a szülőket, gyerekeket, pedagógusokat!

                                                                                   KoKuKK Egyesület

FÉNY-KÉPEK

                                                     „Isten ugyan a fény univerzumában sem föllelhető,
                                                     a fény mégis az ő leghitelesebb hasonlata.”
                                                                                                               (Nádas Péter)

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2012. november 26-án, hétfőn, 19 órai kezdettel! Kortárs szerzők verseiből válogat Molnár Krisztina Rita költő, tanár:

 

"Nincs még egy lény az emberen kívül, amelyik tisztában lenne saját halálával. És az egyetlen, amelyik meg szeretné és képes megőrizni a tünékeny időt, miközben pontosan tudja, hogy amit megőriz, már a megragadás pillanatában szétfoszlik.
A permanens elmúlásból pontosan kivágott és megvilágított képek a megfoghatatlant állítják elénk különös módon. Különös módon, mert a képek, miközben a látvány fizikai létezésének illúzióját keltik a nézőben, egyúttal a memento mori katarzisát hozzák létre a lélekben.
A már megérinthetetlent ábrázoló fényképek újabb ihletői a költészetnek, sőt, a költészet képes nem létező fotográfiákat is létrehozni sajátos eszközeivel.
Legközelebb Lackfi János, Lator László, Kemény István, Mesterházi Mónika, Molnár Krisztina Rita, Szlukovényi Katalin, Takács Zsuzsa, Turbuly Lilla és Várady Szabolcs fény-kép verseit nézhetjük meg közelebbről.

„Navigare necesse est, vivere non est necesse.”

VONAT, BUSZ, VILLAMOS

Az előadás anyaga az alábbi linkre kattintva meghallgatható:

http://irodalmiklub.blogspot.hu/


Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2012. november 12-én, hétfőn, 19 órai kezdettel!

Hajózni muszáj. A feladat nem kisebb, mint eljutni innen oda, visszajönni, elvinni, ezt, azt, ami ránk lett bízva, a célt elérni, viharba kerülni, megmenekülni, túlélni az utat.

Persze ma már nem vihar, sem Szkülla és Kharübdisz tartóztat minket, sokkal inkább dugók, piros lámpák és ellenőrök, és nem partot érünk, nem kikötőt, csupán végállomást vagy pályaudvart. Az utazás sem kiváltság vagy rendkívüli esemény, mindenki közlekedik, tömegek törnek céljuk felé – vonaton, villamoson, buszon vagy metrón, állandó mozgásban vagyunk, megannyi Szindbád és Odüsszeusz vág naponta viszontagságos útjának. Vagy rosszabb esetben várja, hogy végre útra kelhessen. Még rosszabb esetben – mint Bőrönd Ödön, az utazás újkori hőse – egy bőröndön ülve, hogy a tearózsa kinyíljon az aszfaltkövön.

A huszadik század egyik népszerű közhelye szerint: Az élet olyan, mint egy villamos. Remélem, ennél több is kiderül róla, ha az utazás mából ismerős képeit közelebbről is megvizsgáljuk Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kemény István, Lackfi János, Molnár Krisztina Rita, Szlukovényi Katalin, Takács Zsuzsa, Tamkó Sirató Károly és Varró Dániel verseiben.

A MACSKÁKRÓL SZÓLÓ ELŐADÁS PEDIG ITT HALLGATHATÓ MEG:
http://irodalmiklub.blogspot.hu/2012/11/kovek-macskak-angyalok-macskak.html

MACSKÁK

„…s rejtélyes szemüket, mint fínom, tört homok,
     kis aranydarabok szikrái csillagozzák."
                                                      (Charles Baudelaire)

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pátyi Könyvtár Irodalmi Klubjának következő estjére, 2012. október 29-én, hétfőn, 19 órai kezdettel!

Az élettelen kövek, az üres csigahéjak után élő, titokzatos lények lesznek a következő irodalmi est középpontjában. A macskák, az ókori Egyiptom tisztelt állatai hosszú évszázadokon át a sötét erők megtestesítői voltak a keresztény Európában. A rejtélyes négylábút a modern költészet emelte újra szemmagasságba. A függetlenség, a szerelem, a harmónia, a szabadság szimbolikus – és magányos – alakja. Néha azonban nem más, csupán a szeretnivaló hétköznapok megtestesítője.

Ez alkalommal Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Lackfi János, Molnár Krisztina Rita, Szlukovényi Katalin, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Vass Tibor versein keresztül kerülünk közelebb a macskákhoz.

                 Persze csak akkor, ha ők is úgy akarják.