Kozármislenybe menni jó. Ez a primér, mondhatni egyszerű öröm, ami már készülődés közben eltölt. Rakosgatom a bőröndbe a ruhákat, válltáskába a jegyzeteimet, Weöres Egysoros verseit, a Holdbeli csónakos cd-t, és örvendezem. De jó, hogy van Szófaragó tábor, de jó, hogy nyaranta tíz-húsz gyerek közelebb kerül a versekhez, méghozzá közvetlen testközelbe. Megérzi, megtapasztalja, hogy a versírás nem csak lila köd, múzsacsók, és trallalallala. Hogy a vers nem csupa magaszt és pátosz, hogy verset olvasni és írni bíbelődve (is) jó. Hogy hajlandó leszállni a mélybe, megérteni, hogy mi van a szó alatt, mögött és felett, megtanulni, hogy vannak jambusok, felező nyolcas és ölelkező rímek. Hogy a forma lehet társ, és nem ellenség, hogy két szó gyakran több ötnél.
Ebben az évben az objektív líra állt középpontban, a táborba Tárgyak közt bolyongva címmel hívogatta a gyerekeket a Kozármislenyi Művelődési Ház. Első héten velem, most pedig éppen Lackfi Jánossal bolyonganak a gyerekek a líra zegzugos tájain, közben megalkotva napról napra mélyebb vagy oldottabb, és egyre igényesebb, hitelesebb saját verseiket. Istenem, annyira jó így átadni, és annyival könnyebb befogadni, hogy nincs köztünk iskola, kötelezés és osztályzatok. Annyival több az öröm, a vidámság, annyival mélyebbre jut minden. Ami hétfőn még kézzelfogható tárgy, kulcstartó, karkötő, szájharmonika, esernyő, péntekre átlényegül, és énmetaforává lesz az Üres virágcserép. Muszáj írnom Katáról is. Walter Kata - akivel együtt dolgozni ritka élmény, bár ilyen harmonikus lenne minden közös munka -, az egyáltalán nem láthatatlan, de annál segítőbb szellem, mindenben lehet rá számítani. Legyen szó uzsannakészítésről, merített papír beszerzéséről, szövegek kinyomtatásáról, fotózásról, kávészünetről, magában kételkedő gyerekbe lelket öntésről. Persze, hiszen, Kata drámapedagógus és mindjárt táncterepauta is lesz, és mosolyog, és kedves, és olyan, mint egy korty víz. És köszönet Szabolcsi Marcinak, aki minden napot velünk töltött, és elhozta a dobjait is, mert nem csupán irodalmat tanít, hanem dobol is. És Bálintnak és Zsófinak a gitárokért - a rövid dalért, amit nem terveztünk, de mégis megírtunk.
Mi a csuda az az objektív líra...?
A vers nem csak szó, hanem zene is...
A ritmus szívdobogás vagy ringatás vagy vágta vagy ionicus a minore...
És ha már idén van a Weöres-centenárium, elmentünk Csöngére is, hogy megtapasztaljuk, az út sokszor sokkal hosszabb, mint amennyi időt a célban töltünk.
(Utazás közben Weöres egysorosait olvasgatjuk, szabadon asszociálunk, és mindenki rettentő filozofikus állapotba kerül. Aztán éhesek leszünk, és májkrémes kenyeret eszünk paradicsommal.)
Weöres Sándor szülőházában, avagy megcsap minket a költészet lehe...
Fűzfa Balázs nyomában felolvassuk mi is a Valse Triste-t
Csönge határában, a Királydombon, a hatalmas tölgyfa alatt. Állítólag Weöres Sándor szeretett idejárni, és vannak, akik úgy gondolják, gyógyító ez a hely. Mi is kicsit elálmosodtunk, és kétségkívül jólesett itt elüldögélni.
Az utolsó nap: megtanulunk mártogatós tintával írni, nem kímélve orrunkat, nadrágunkat sem, és végül mindenki megtapasztalja, hogy az írás már csak gyakorlati szempontból sem volt mindig olyan egyszerű.
És volt, aki akvarellel is dolgozott, az összművészet nevében.
Sőt, még sajtónk is volt:
Tábor-hegyi érzés elköszönni, de velejárója. El kell köszönni. És miután teljes átéléssel elénekeltük, hogy Holdbeli csónakos, örök szerelmem, meg hogy legszebb csillagom, szeretlek téged, remélni, hogy jövőre is lesz költőtábor Kozármislenyben.
