Ha másik országba utazunk, nagy szigorúan fiaim szemébe nézek, és azt mondom nekik: Fiúk, úgy viselkedjetek, hogy tudjátok, aki rátok néz, azt gondolja, te vagy Magyarország.
Lehet, hogy ez túl szigorúan hangzik, és túl komolynak, de hiszek benne.
Mert sajnos hiába tudjuk, hogy vannak ilyen franciák meg olyanok, ilyen lengyelek meg olyanok, mégis ítélkezünk, ha egy külföldről érkezett olasz diák hangosabban beszélget a metrón vagy egy németül beszélő idegen harsányan nevet a szomszéd asztalnál. Micsoda bunkók ezek! És mit nekünk Fra Angelico, mit nekünk Bach.
Ha valaki nem vesz jegyet, ha szemetel, ha lökdösődik vagy nem köszön, ha lop a boltban, ha belóg a koncertre, az hozzájárul ahhoz, hogy a magyarokról forgóajtós anekdoták kerengjenek a világban.
Szent-Györgyi ide, Kertész oda.
Ha valaki csal, és álruhában jár, ha valaki mást mond magáról, mint az igazság, felmérhetetlen kárt okoz. Ha valaki úgy biggyeszti neve elé a doktori címet, hogy valószínűleg fogalma sincs, mekkora munka, mekkora alázat annak valódi megszerzése, az hitelromboló. És nem csupán saját hitelének rombolója.
Mert hogy igazolhatná magát a világ előtt az a sok valódi doktor, Doktor és PhD, aki nem másolt, nem fordított, hanem kutatott és írt és tudja mi az az irodalomjegyzék? Hogy jelenhet meg egy nemzetközi konferencián? Hogy publikálhat tudományos folyóiratokban? Hogy kerülheti el a gyankvó tekinteteket?
És én hogy magyarázzam el a diákjaimnak, hogy az innen-onnan összemásolt szövegeket nem adhatják be nekem mint saját esszéjüket? Miért ne? - kérdeznek vissza ők, és én hiába mondom, hogy azért, mert a lopás akkor is bűn, ha nem kézzelfogható dolog lapul a markukban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése