Narancsriasztás, Versudvar, Kapolcs

Úgy tűnik, mindenről egyre később adok számot, most is két hete már, hogy a Művészetek Völgye visszatért az álmos hétköznapokhoz. Az én napjaim viszont meglehetősen zsúfoltak voltak, de legalább nem fecseg annyit az ember, két hét után csak a legfontosabbak maradnak meg.
A Versudvart mesélem el.

A Völgy egyéb örömeiről beszámoltak már annyi blogban és más helyen, például a Völgyfutárban. Karafiáth Orsi is ebbe az orgánumba írt, akivel Mesterházi Móni Misztrál együttessel közös estje előtt futottunk össze.
http://www.muveszetekvolgye.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1282:termekleltar-fogtoemes-tranzisztor-voelgyfutarhu-augusztus-2&catid=2353:voelgyfutar&Itemid=29

A Misztrált még Balassi-CD-jük megjelenésekor szerettem meg, és kíváncsi voltam Móni rögtönzésére is, legalább tudom, mi vár rám, gondoltam. Mint kiderült, ő előzőleg Várady Szabolcs estjén edzett a Versimpro-ra, Lackfi János találmányára, ahol nyílt színen kell a költőknek verset írni a közönség örömére az általuk megadott szavakból, aztán parafrázist egy magyar népdalra, amit az aznap felkért együttes játszik el. János maga is részt vesz az improvizációban, így a költő nem magányosodik el, miközben rágja a tollát és csiholja az elméjét. Móni könnyed volt és természetes, na, nem is olyan nehéz ez, godolhatta a néző, pedig. Úgy pattintotta a remek Balassi-strófát, mint kacsázó gyerek a követ a vízbe, csinálja utána bárki, ha tudja.
Lackfi János, aki talán a legtöbbet teszi a kortársak közül a líra népszerűsítéséért, gyakorlottan és szélvésztempóban rögtönöz. Persze könnyű neki, élőbeszédben is úgy jár az agya, mint a motolla, az ember beleszédül, úgy gombolyítja, gömbölyíti a szavakat, mint. Hogy még. És azon is túl.
Két nappal később következett Ferenczi Györggyel közös estünk. Illetve csak következett volna, mert Kapolcs utcáin hangosbeszélő figyelmeztette a lassan ide-oda hullámzó tömeget, árusokat és nézelődőket, vegyék komolyan, narancssárga riasztás van érvényben, nem tréfadolog, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás. Jaj. Akkor most mi legyen. Legyen vagy ne legyen. Lefújjuk, ne fújjuk. Hát, akkor fújjuk, fújtak az estnek, ne kockáztassunk, Tóth Kriszta körül is villámok csapkodtak múlt vasárnap, bőrig ázott mindenki.
Gondos kezek leszerelik a hangfalakat és mikrofonokat, leborogatják a padokat. Hát, ez van, tanácstalanul várjuk a vihart, de csak nem jön, csak nem akar megindulni az ég. Úgy jó fél óra múlva Virág Zsóka és János összenéznek, mi lenne ha, ha mégis, csak úgy unplugged, megtartanánk. Nem kell ide erősítő, üljünk körbe, próbáljuk meg.

Ferenczi György még nincs itt, János bemutatja a zenekar jelenlévő tagjait, akikhez csatlakozik az épp jelenlévő Tóbisz Tinelli Tamás a Misztrálból. Még a tétovázás félórájában beszélgettünk egy kicsit, most ismerkedtünk meg, kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymás munkájára, na most, most lesz rá alkalom. Tamás tapintatosan nem közéjük, velük szemben ül le, még soha nem látott, hallott formáció kezd együtt zenélni.

Megtelik a lelkem, Istenem, ezt nem így terveztük, de nem is tudtuk volna, mégis így lesz a legtökéletesebb. Aztán megérkezik Ferenczi György is. János arról kérdez, mennyire fontos az, hogy férfi a költő vagy nőnemű lény, néhány verset olvasok, Gyuri végül elkéri a kötetemet, lapozgat, sejtem, mire gondol, odalapozok, ahhoz a vershez, ami szerintem leginkább alkalmas ebben a pillanatban.
Song a fénynyalábról

Már a függöny összehúzva,
és itt állok egyedül.
Figyelj, kérlek, most csak énrám,
dalom bátran penderül.

Ahogy látod, smink lemosva,
jelmezem kinn lóg, szögön,
arcom tiszta, mint az égbolt.
Adj egy percet. Köszönöm.

Olyan szép így, várni egymást,
jó egy kis hatásszünet.
Majd a végén ezt megérted,
lehetsz vak vagy töksüket.

Mert a csöndben, amíg még itt
ülsz a zsöllye bársonyán,
könnyűvé válsz, mint a lélek,
testet old a látomás.

Nézel engem, várod, hogy mit,
mit is mondok én neked,
és amíg vársz, csodaváró,
saját filmed nem pereg.

És ha holnap visszagondolsz,
látni fogsz engem, ahogy
csak neked, a függöny előtt
anyaszülten dalolok.

Nem megváltás, nem katarzis,
de nyalábnyi fénysugár,
bevilágít, be a szívbe,
bejárja zegét, zugát.

Kamrát, pitvart összekószál,
végül táncra perdül ott,
és te, kedves jóbarátom,
hogy ki járt ott, nem tudod.

Nem tudod, és így van ez jól,
búcsúzom, későre jár.
Ballagjunk most haza szépen.
Világít a holdsugár.

Gyuri énekel, szájharmonikázik, Tamás és a két Rackafiú, Pintér Zsolt és Apáti Ádám hihetetlen érzékenységgel követik, de ez pontatlan, mert nincs időeltolódás, közös minden pillanata itt a teremtésnek, az énekelve elhangzó szavak és a zene egyszerre tölti be finoman a teret, ahol csönd van, mindenkinek eláll a lélegzete, a tökéletes figyelem kézzel tapintható.
Nehéz utána megszólalni, értelmes szavakat mondani is, nemhogy írni, ez volt ugyanis a tökéletes improvizáció, a műsorszámon kívüli másorszám, mégis a legigazibb rögtönzés, amit valaha halottam.

Pedig a mi feladatunk még hátravan, írjuk a verset,  az ellentengernagy, a rotációs kapa, a békababa, a kovakő és az áfonyalekvár a közönség kedvenc szavai, mit tegyünk, ezek jutottak, közben Gyuriék zenélnek, félfüllel hallgatom, továbbra is fantasztikus, de most verset kell írni, nosza.

A születő versek nem a magyar irodalom remekei, de kb. nyolc perc alatt erre futotta, jót mulattunk, az biztos, János rímeitől mindenki gurul (ld. motolla), de itt most csak az én verzióm olvasható. A népdalátirat a Tavaszi szél vizet áraszt nyomán született - Freddy Mercury gyűjtéséből, ahogy Gyuri  megjegyezte -, álljon itt ez is a Jegyszedő dala mellett.

A JEGYSZEDŐ DALA

Egy napon eltűnt a rotációs kapa,

épp akkor történt, mikor eltűnt apa.

Lelépett, elvitte a fügelekvárt,

ám a kikötőben mégiscsak megvárt.

Azt mondta, fiacskám, elég nagy legény vagy,

lehetne belőled már ellentengernagy,

nem maradhatsz mamánál békababa,

fügétől, lekvártól duzzad a hasa!

Tengerre szálltam hát, mert ezt mondta ő,

zsebemben iránytű és kovakő!

KAVAFISZ ÉL

Kavafisz él, mert feltámadt, virágom, virágom!

Hiába hát már a bánat, virágom, virágom!

Hát ne ordíts, csukd be szádat, virágom, virágom,

könnyes szemed legyen száraz, virágom, virágom!

Mellékdal a narancssárga riasztáshoz:

Nem lett eső, pedig vártad, virágom, virágom!

Elkergettük, te is láttad, virágom, virágom!

A Tavaszi szél-Kavafisz él magyar-görög népdalként szólal meg, amikor meghallom Zorba dallamát, elnevetem magam, legszívesebben táncra perdülnék, jó ez a játék.
Aztán vége lett, és tócsnival tele hassal hazabóklásztunk, hónunk alatt a vásárfiával.