Tizenkét év telt el az életünkből macska nélkül. Nem voltak rossz évek, de ennyi idő kellett hozzá, hogy Cirmi után el tudjunk képzelni egy másik macskát magunk mellett. És nem csak az évek kellettek, hanem az apokalipszis halvány előképe is. Az apokalipszis pusztulást hozó lovasai hozzánk nem lovon, hanem egerek hátán érkeztek, méghozzá a garázsba. Garázsunkba, ami nem is autók, hanem biciklik, madáreleség, hagyma, dió, takarítórongyok, csavarhúzók, labdák, horgászbotok, nyári székek és párnák, bőröndök, hálózsákok tárolására szolgál. Meg emlékekére. Ásvány- és szalvétagyűjtemény, régi tanszerek, a szekrényben karácsonyfadíszek, befőttesüvegek, kinőtt gyerekruhák, régi jelmezek.
Aztán jöttek az egerek, fittyet hánytak a Margó nénitől kölcsönkapott egérfogóra, a benne illatozó sajtra és dióbélre. Margó néni egérfogója a humánus fajtából való, nem csapja agyon a kedves rágcsálót, csak foglyul ejti, mi meg kitessékeljük a mezőre. De nem tessékeltük, mert ezek az egerek nem diót és sajtot esznek, hanem nejlonzacskót és minden mást, amivel a kor rendelkezik.
A garázs utolsó szögig való kipakolására egy esős és hideg hétvégén került sor, ennek során nem csak az anyaegeret űztük ki, hanem a szekrény mélyén nejlon- és rongyszövedékből készült fészekben megtaláltuk a kölyköket is. Öt egérfiókát a fiókban. Tragédia. Gumikesztyűs kezemben a fészek, benne a háromcentis egerek, Marci könnyei potyognak, neveljük fel őket üvegben, Peti komoly hangja a mezőt ajánlja egerek számára egészséges lakhelyül. A mezőre kerülnek egy nagy befőttesüvegben. A garázs büdös, minden elképzelhető zugban egérürülék.
A halálhozó hantavírus láthatatlan réme lebeg a levegőben, maszkban takarítunk.
Két napba telt, hogy minden a helyére kerüljön, mindannyiunkat megviselt ez a két nap, belázasodtam, derekam nem mozdult.
Aztán elhangzott a tizenkét évi böjtöt feloldozó mondat: Lehet, hogy akkor mégis tarthatnánk egy macskát.
A macska már egy hónappal az esemény előtt jelentkezett, Éva óvónéni ajánlgatta, akkor visszautasítottam, ó, nem, nekünk csak egy macskánk volt ebben a földi létben. Aztán felhívtam telefonon. Mégis. Mégiscsak megnéznénk azt a kismacskát.
Az alom legkisebb macskája, lány, és meghatározhatatlan színű. Talán a nyirkos őszi avar, amire leginkább hasonlít, feketés, barnás, puha. Lujza lett, és ma érkezett. Az egész napos nevelés, hogy a kertből a konyhába nem léphet, az elhatározás, hogy macskánk igazi vidéki macska lesz, kint él, télen bundát növeszt, és egereket fog, estére veszélybe került. A paradicsomokat locsoltam épp, amikor szomszédunk figyelmeztetett, minden éjjel itt járkál egy róka, a kutyája megőrül ilyenkor. Meg fogja ölni.
Tűzijáték a rókának. Hát mi más juthat az ember eszébe ilyenkor, mint Sven Nordqvist meséje? (http://www.pagony.hu/tuzijatek-a-rokanak)
Kismacska és róka, ajjaj, ott is egy szomszéd, a gonosz Gustavsson figyelmeztet a veszélyre. Igaz, a mi szomszédunk egyáltalán nem gonosz, sőt, nagyon kedves és segítőkész. De a róka, tényleg veszélyes. És ha veszett...? Tessék. Kitessékeljük az egeret, beszerzünk egy macskát, és máris egy rókával állunk szemben. Én már kerültem testközelbe rókával, öt éve megharapott, védőoltás, miegymás, hát vigyázni kell. De mégsem riaszthatom el tűzijátékkal, nem öltöztethetem Lujzát szellemruhába, hogy elriasszam.
Vagyis Lujza alszik a garázsban, szuszog, jó éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése