Vágyódni Nagyváradra más, mint Moszkvába, de visszatérő motívum. László király, Janus Pannonius, Ady, Juhász Gyula, a szecesszió hívogatott mióta - illendő lenne végre elmenni már. Aztán kiderült ez az utazás - Kőrössi P. József hívott fel telefonon, még februárban, az adóbevallás után két nappal -, és akkor rögtön kiderült, hogy mindenki járt már ott, az öcsém, a szomszéd, a könyvelő, nem is sorolom tovább. Az adóbevallás fontos részlet, valahogy szóba került ugyanis a bevallási ívek tengerében ez a kívánkozás. És mit ad, aki általában mindent, amink van?
Két nap múlva csörgött a telefon. Hogy akkor lenne-e kedvem a Festum Varadinum vendégeként az Illyés Gyula könyvesboltban felolvasni, beszélgetni Szűcs Lászlóval.
Kedvem?
Tudom, hogy mindenki ült már ebben a bronz tonett-székben, de én még nem.
(A gyöngyvirágot a főutcán vettem, és hazáig nem hervadt el, hála a piros madaras csupornak, amit a könyvesboltban kaptam ajándékba.)
Hármasban utaztunk, Csaplár Vilmos ült előttem, ő volt az Illyés Könyvesbolt vendége péntek este.
Jóska volt a meghívónk, a sofőrünk, az idegenvezetőnk - egyszóval a türelmes gondoskodás allegóriája.
A pénteki beszélgetést ő vezette, Csaplár Vilmos legutóbbi regénye (Edd meg a barátodat! /Kalligram, 2013./ és legújabb esszékötete (Istennel vagy nélküle?/Kalligram, 2016.) állt a középpontban, és csak hallgattunk, figyeltünk áhítattal. A szerző reflektív evolúció és Isten léte (vagy mégsem...?) körül bolyongó gondolatainak gravitációja behúzta a közönséget az alapkérdések sűrűjébe. Hallgattuk volna még, ahogy ez már az izgalmas diskurzusokkal lenni szokott.
Szűcs Lászlóval, a Várad című folyóirat főszerkesztőjével
A Cyrano teraszán vacsoráztunk, és végre megkóstolhattam a húsgombócos csorbát, sőt, Jóskától az autentikus receptre is szert tehettem. Már a tejfölös puliszkánál tartottam, amikor megtudtam, hogy a Várad szerkesztőségében jelenleg három macska él - Újságíró-macskák! Hát kell ennél szebb?
Másnap reggeli után Jóska vezetésével elvágtattunk a piacra, és a tejcsarnokban Elena pultjánál - nem véletlenül kacskaringózott nála a leghosszabb sor - házi sajtot szereztünk be, aztán rohanva még két nyírfa-tányért. (Nagyon lesz jó kolbászhoz, szalonnához, majd meglátod - ígérte a gondoskodás allegorikus alakja, akiről az is kiderült, hogy titokzatos módon soha nem fázik.)
Felolvasás előtt kávé befőttes-üvegből, aztán letelepedtünk Szűcs Lászlóval, és örültem, hogy a költővel is beszélgetett, a Maléna kertje írója mellett.
Alapos, derűs beszélgetőtársam.
Bár a meghívás a Maléna kertje írójának szólt, a felnőtt közönségnek nem csupán az Ovidius-parafrázisból olvastam, hanem a Kőház verseiből is, és természetesen szóba került a nemrég megjelent Verslavina is. A dedikálásnál pedig váratlan meglepetés ért. A tizenegy éves Anna Őszikének ajánlhattam a könyvet. Micsoda keresztnév! Leírni is jó érzés volt.
A folyamatosan szépülő belvárosban ebéd előtt Sall László kalauzolt bennünket. Így aztán Csaplár Vilmossal teljes sorozatunk van a Főtér minden egyes hátterével. Íme!
Csak forogtunk...
...ide
meg oda...,
miközben nagyon fújt a szél...
... és erősen sütött a nap,
ott, ahol Ady konflissal járkált a Fekete Sas és a redakció között.
Csak azon búslakodtunk, hogy a Körös-parton üldögélni, nézni a zöld vizet, bámulni a dombokat, amiktől Janus Pannonius búcsúzott, kevés az idő.
Mindeközben Sall László, aki nem csupán költő, hanem lovag is, végigcígölte Váradon azt a két szecessziós mintájú járólapot, amit a Fekete Sas felállványozott belső udvarán találtam a bokáig érő sittben.
És még akkor jött a java. Simon Judit, az Erdélyi Riport szerkesztője körbevezetett bennünket a Darvas-házban, abban a gyönyörű szecessziós lakóépületben, ahol nem sokkal ezelőtt még maga is élt. Zsolnay-mázas zöld pöttyök a házfalon, Zsolnay-kút az emeleti előtérben, ólomüveg ablakok, az eredeti berendezés...
Kék a szárnya
Belső ablak
...hívségiért is...
Szép út volt. Nem dobáltam sehova aprópénzt. Megyek még.
(A fényképeket köszönöm Szűcs Lászlónak és Sall Lászlónak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése