Narancsriasztás, Versudvar, Kapolcs

Úgy tűnik, mindenről egyre később adok számot, most is két hete már, hogy a Művészetek Völgye visszatért az álmos hétköznapokhoz. Az én napjaim viszont meglehetősen zsúfoltak voltak, de legalább nem fecseg annyit az ember, két hét után csak a legfontosabbak maradnak meg.
A Versudvart mesélem el.

A Völgy egyéb örömeiről beszámoltak már annyi blogban és más helyen, például a Völgyfutárban. Karafiáth Orsi is ebbe az orgánumba írt, akivel Mesterházi Móni Misztrál együttessel közös estje előtt futottunk össze.
http://www.muveszetekvolgye.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1282:termekleltar-fogtoemes-tranzisztor-voelgyfutarhu-augusztus-2&catid=2353:voelgyfutar&Itemid=29

A Misztrált még Balassi-CD-jük megjelenésekor szerettem meg, és kíváncsi voltam Móni rögtönzésére is, legalább tudom, mi vár rám, gondoltam. Mint kiderült, ő előzőleg Várady Szabolcs estjén edzett a Versimpro-ra, Lackfi János találmányára, ahol nyílt színen kell a költőknek verset írni a közönség örömére az általuk megadott szavakból, aztán parafrázist egy magyar népdalra, amit az aznap felkért együttes játszik el. János maga is részt vesz az improvizációban, így a költő nem magányosodik el, miközben rágja a tollát és csiholja az elméjét. Móni könnyed volt és természetes, na, nem is olyan nehéz ez, godolhatta a néző, pedig. Úgy pattintotta a remek Balassi-strófát, mint kacsázó gyerek a követ a vízbe, csinálja utána bárki, ha tudja.
Lackfi János, aki talán a legtöbbet teszi a kortársak közül a líra népszerűsítéséért, gyakorlottan és szélvésztempóban rögtönöz. Persze könnyű neki, élőbeszédben is úgy jár az agya, mint a motolla, az ember beleszédül, úgy gombolyítja, gömbölyíti a szavakat, mint. Hogy még. És azon is túl.
Két nappal később következett Ferenczi Györggyel közös estünk. Illetve csak következett volna, mert Kapolcs utcáin hangosbeszélő figyelmeztette a lassan ide-oda hullámzó tömeget, árusokat és nézelődőket, vegyék komolyan, narancssárga riasztás van érvényben, nem tréfadolog, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás. Jaj. Akkor most mi legyen. Legyen vagy ne legyen. Lefújjuk, ne fújjuk. Hát, akkor fújjuk, fújtak az estnek, ne kockáztassunk, Tóth Kriszta körül is villámok csapkodtak múlt vasárnap, bőrig ázott mindenki.
Gondos kezek leszerelik a hangfalakat és mikrofonokat, leborogatják a padokat. Hát, ez van, tanácstalanul várjuk a vihart, de csak nem jön, csak nem akar megindulni az ég. Úgy jó fél óra múlva Virág Zsóka és János összenéznek, mi lenne ha, ha mégis, csak úgy unplugged, megtartanánk. Nem kell ide erősítő, üljünk körbe, próbáljuk meg.

Ferenczi György még nincs itt, János bemutatja a zenekar jelenlévő tagjait, akikhez csatlakozik az épp jelenlévő Tóbisz Tinelli Tamás a Misztrálból. Még a tétovázás félórájában beszélgettünk egy kicsit, most ismerkedtünk meg, kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymás munkájára, na most, most lesz rá alkalom. Tamás tapintatosan nem közéjük, velük szemben ül le, még soha nem látott, hallott formáció kezd együtt zenélni.

Megtelik a lelkem, Istenem, ezt nem így terveztük, de nem is tudtuk volna, mégis így lesz a legtökéletesebb. Aztán megérkezik Ferenczi György is. János arról kérdez, mennyire fontos az, hogy férfi a költő vagy nőnemű lény, néhány verset olvasok, Gyuri végül elkéri a kötetemet, lapozgat, sejtem, mire gondol, odalapozok, ahhoz a vershez, ami szerintem leginkább alkalmas ebben a pillanatban.
Song a fénynyalábról

Már a függöny összehúzva,
és itt állok egyedül.
Figyelj, kérlek, most csak énrám,
dalom bátran penderül.

Ahogy látod, smink lemosva,
jelmezem kinn lóg, szögön,
arcom tiszta, mint az égbolt.
Adj egy percet. Köszönöm.

Olyan szép így, várni egymást,
jó egy kis hatásszünet.
Majd a végén ezt megérted,
lehetsz vak vagy töksüket.

Mert a csöndben, amíg még itt
ülsz a zsöllye bársonyán,
könnyűvé válsz, mint a lélek,
testet old a látomás.

Nézel engem, várod, hogy mit,
mit is mondok én neked,
és amíg vársz, csodaváró,
saját filmed nem pereg.

És ha holnap visszagondolsz,
látni fogsz engem, ahogy
csak neked, a függöny előtt
anyaszülten dalolok.

Nem megváltás, nem katarzis,
de nyalábnyi fénysugár,
bevilágít, be a szívbe,
bejárja zegét, zugát.

Kamrát, pitvart összekószál,
végül táncra perdül ott,
és te, kedves jóbarátom,
hogy ki járt ott, nem tudod.

Nem tudod, és így van ez jól,
búcsúzom, későre jár.
Ballagjunk most haza szépen.
Világít a holdsugár.

Gyuri énekel, szájharmonikázik, Tamás és a két Rackafiú, Pintér Zsolt és Apáti Ádám hihetetlen érzékenységgel követik, de ez pontatlan, mert nincs időeltolódás, közös minden pillanata itt a teremtésnek, az énekelve elhangzó szavak és a zene egyszerre tölti be finoman a teret, ahol csönd van, mindenkinek eláll a lélegzete, a tökéletes figyelem kézzel tapintható.
Nehéz utána megszólalni, értelmes szavakat mondani is, nemhogy írni, ez volt ugyanis a tökéletes improvizáció, a műsorszámon kívüli másorszám, mégis a legigazibb rögtönzés, amit valaha halottam.

Pedig a mi feladatunk még hátravan, írjuk a verset,  az ellentengernagy, a rotációs kapa, a békababa, a kovakő és az áfonyalekvár a közönség kedvenc szavai, mit tegyünk, ezek jutottak, közben Gyuriék zenélnek, félfüllel hallgatom, továbbra is fantasztikus, de most verset kell írni, nosza.

A születő versek nem a magyar irodalom remekei, de kb. nyolc perc alatt erre futotta, jót mulattunk, az biztos, János rímeitől mindenki gurul (ld. motolla), de itt most csak az én verzióm olvasható. A népdalátirat a Tavaszi szél vizet áraszt nyomán született - Freddy Mercury gyűjtéséből, ahogy Gyuri  megjegyezte -, álljon itt ez is a Jegyszedő dala mellett.

A JEGYSZEDŐ DALA

Egy napon eltűnt a rotációs kapa,

épp akkor történt, mikor eltűnt apa.

Lelépett, elvitte a fügelekvárt,

ám a kikötőben mégiscsak megvárt.

Azt mondta, fiacskám, elég nagy legény vagy,

lehetne belőled már ellentengernagy,

nem maradhatsz mamánál békababa,

fügétől, lekvártól duzzad a hasa!

Tengerre szálltam hát, mert ezt mondta ő,

zsebemben iránytű és kovakő!

KAVAFISZ ÉL

Kavafisz él, mert feltámadt, virágom, virágom!

Hiába hát már a bánat, virágom, virágom!

Hát ne ordíts, csukd be szádat, virágom, virágom,

könnyes szemed legyen száraz, virágom, virágom!

Mellékdal a narancssárga riasztáshoz:

Nem lett eső, pedig vártad, virágom, virágom!

Elkergettük, te is láttad, virágom, virágom!

A Tavaszi szél-Kavafisz él magyar-görög népdalként szólal meg, amikor meghallom Zorba dallamát, elnevetem magam, legszívesebben táncra perdülnék, jó ez a játék.
Aztán vége lett, és tócsnival tele hassal hazabóklásztunk, hónunk alatt a vásárfiával.

Tűzijáték a rókának...?

Tizenkét év telt el az életünkből macska nélkül. Nem voltak rossz évek, de ennyi idő kellett hozzá, hogy Cirmi után el tudjunk képzelni egy másik macskát magunk mellett. És nem csak az évek kellettek, hanem az apokalipszis halvány előképe is. Az apokalipszis pusztulást hozó lovasai hozzánk nem lovon, hanem egerek hátán érkeztek, méghozzá a garázsba. Garázsunkba, ami nem is autók, hanem biciklik, madáreleség, hagyma, dió, takarítórongyok, csavarhúzók, labdák, horgászbotok, nyári székek és párnák, bőröndök, hálózsákok tárolására szolgál. Meg emlékekére. Ásvány- és szalvétagyűjtemény, régi tanszerek, a szekrényben karácsonyfadíszek, befőttesüvegek, kinőtt gyerekruhák, régi jelmezek.
Aztán jöttek az egerek, fittyet hánytak a Margó nénitől kölcsönkapott egérfogóra, a benne illatozó sajtra és dióbélre. Margó néni egérfogója a humánus fajtából való, nem csapja agyon a kedves rágcsálót, csak foglyul ejti, mi meg kitessékeljük a mezőre. De nem tessékeltük, mert ezek az egerek nem diót és sajtot esznek, hanem nejlonzacskót és minden mást, amivel a kor rendelkezik.
A garázs utolsó szögig való kipakolására egy esős és hideg hétvégén került sor, ennek során nem csak az anyaegeret űztük ki, hanem a szekrény mélyén nejlon- és rongyszövedékből készült fészekben megtaláltuk a kölyköket is. Öt egérfiókát a fiókban. Tragédia. Gumikesztyűs kezemben a fészek, benne a háromcentis egerek, Marci könnyei potyognak, neveljük fel őket üvegben, Peti komoly hangja a mezőt ajánlja egerek számára egészséges lakhelyül. A mezőre kerülnek egy nagy befőttesüvegben. A garázs büdös, minden elképzelhető zugban egérürülék.
A halálhozó hantavírus láthatatlan réme lebeg a levegőben, maszkban takarítunk.
Két napba telt, hogy minden a helyére kerüljön, mindannyiunkat megviselt ez a két nap, belázasodtam, derekam nem mozdult.
Aztán elhangzott a tizenkét évi böjtöt feloldozó mondat: Lehet, hogy akkor mégis tarthatnánk egy macskát.
A macska már egy hónappal az esemény előtt jelentkezett, Éva óvónéni ajánlgatta, akkor visszautasítottam, ó, nem, nekünk csak egy macskánk volt ebben a földi létben. Aztán felhívtam telefonon. Mégis. Mégiscsak megnéznénk azt a kismacskát.
Az alom legkisebb macskája, lány, és meghatározhatatlan színű. Talán a nyirkos őszi avar, amire leginkább hasonlít, feketés, barnás, puha. Lujza lett, és ma érkezett. Az egész napos nevelés, hogy a kertből a konyhába nem léphet, az elhatározás, hogy macskánk igazi vidéki macska lesz, kint él, télen bundát növeszt, és egereket fog, estére veszélybe került. A paradicsomokat locsoltam épp, amikor szomszédunk figyelmeztetett, minden éjjel itt járkál egy róka, a kutyája megőrül ilyenkor. Meg fogja ölni.
Tűzijáték a rókának. Hát mi más juthat az ember eszébe ilyenkor, mint Sven Nordqvist meséje? (http://www.pagony.hu/tuzijatek-a-rokanak)
Kismacska és róka, ajjaj, ott is egy szomszéd, a gonosz Gustavsson figyelmeztet a veszélyre. Igaz, a mi szomszédunk egyáltalán nem gonosz, sőt, nagyon kedves és segítőkész. De a róka, tényleg veszélyes. És ha veszett...? Tessék. Kitessékeljük az egeret, beszerzünk egy macskát, és máris egy rókával állunk szemben. Én már kerültem testközelbe rókával, öt éve megharapott, védőoltás, miegymás, hát vigyázni kell. De mégsem riaszthatom el tűzijátékkal, nem öltöztethetem Lujzát szellemruhába, hogy elriasszam.
Vagyis Lujza alszik a garázsban, szuszog, jó éjszakát.

Kapolcs, Versudvar

Azt hiszem, ez igazán érdekes délután lesz. És a különös egybeesés: anyai nagyapámat Ferenczi Györgynek hívták, bár ő tüdőgyógyász volt, nem zenész... Kaláka Versudvar augusztus 3. (péntek) 17:00

Zenés versimpró - Molnár Krisztina Rita és Ferenczi György

Kattintson a képre! Közreműködő(k): Ferenczi György - előadó Molnár Krisztina Rita - előadó

Kötelező olvasmány: Mikszáth

Az első szabad választások idején legalább olyan erősen hittem a szép új világ eljövetelében, mint a tiszta szerelemben. Mentségemre legyen mondva, huszonhárom éves korában még annyi mindenben hisz az ember. (A tiszta szerelemben egyébként még mindig hiszek, de kétségtelenül mást gondolok róla, mint akkoriban.) Hittem benne, hogy a Parlamentbe csupa makulátlan, a honért epedő lelkű, okos, szép fia kerül a hazának, hogy ott küzdjön ereje szerint a legnemesbekért a szellemharcok tiszta sugaránál. Hogy az előtte heverő nemzetet a mély süllyedésből kiemelje, apolgassa, megmosdassa, végül pedig gyönygykoszorút rakjon a homlokára.
Hittem abban is, hogy ha az irodalom az okulni vágyó emberiség számára holmi kerülendő visszásságot felmutatott már a maga szerény, de mégis művészi eszközeivel, akkor az emberiség (de legalábbis az emberiségnek a Parlamentbe kerülő számos, epedő lelkű, okos, szép fia) törekszik majd elkerülni ama visszáságokat, ha pedig gyengeségénél fogva mégis beléesne egyik-másik kísértő csapdájába, felismerve a haszontalan cselekedetet, pironkodó orcáját a bűnbánat sós könnyei mardossák majd.
Akkoriban olvastam Mikszáth Parlamenti karcolatait is, és borzadva gondoltam arra a letűnt, provinciális, önérdekekért lobbizó, korrupcióra erősen hajló világra, ami (hála Istennek, örvendeztem) nem jöhet vissza többé. Vissza soha többé.

Nyilvános "+1" hozzáadva. Visszavonás

Hiszen kiszabadulva a diktatúra mákonyos dunsztosüvegéből, beszippantjuk a szabadság friss, mondhatni ózondús levegőjét, és kijózanodva végre, végre, VÉGRE a tatártörökosztrákorosz elnyomatásból, megépítjük a saját jó kis országunkat.
Nos, nem így alakult. Ez viszonylag hamar kiderült. Lehet, hogy addigra már huszonhárom és fél éves is voltam. Az is, hogy a képviselők egy része több, mint valószínű, hogy még nem olvasta az idézett kedves palóc szerző idevágó írásait. Hát ez lehet a baj.
Ha olvasta volna, akkor bizonyára kerülné ama visszásságokat, de ha ez nem is sikerülne neki, akkor pironkodó orcáját, stb. lásd fenn.
Ezért szerény javaslattal élek:
Nem lehetne, hogy a mindenkori képviselők beiktatásuk előtt egy rövid olvasmánylistát kapjanak kézhez, és mielőtt megkezdenék szolgálati idejüket, annak mintegy előfeltételeként számot adjanak az olvasottak értő befogadásáról? (Műveket bizonyos helyzetekben újraolvasni sem haszontalan, érdekes újabb jelentésekkel gazdagodhatnak korábbi olvasmányélményeink.)
Mikszáth Kálmán említett művén kívül Balzac, Csehov, Móricz, Ady egyes írásait is javaslom még felvenni a listára.
Cserébe szívesen eltekintek a gyöngykoszorútól.

(A kép Szabó Krisztina textilrestaurátor honlapjánról származik:
http://szabokriszti.hu/wp/?p=80, )

Mindenkit várunk szeretettel

Dobogókő, a derűs manréza

Manréza, igen, mert nem csak szakmai közösséget tart össze az évente megrendezett Műfordító szakmai hétvége. Lelkigyakorlat is a szűk három nap, amennyiben lelkigyakorlat kiszakadni (elgépeltem, először azt írtam, kiszaladni, és igaz is, mindenki szalad, ahogy tud, Hévvel, busszal vagy autóval, hogy végre odaérjen) a tevékenység magányából, találkozni a társakkal, megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül.
Töltődés, aprómunka, közös szöszmögés egy szövegen, és nagyobb ívű áttekintések a fordítószakma kérdéseiről.
Bizonyos értelemben nyilván luxus-problémának tűnhet, ha egyetlen angol nyelvű szöveget hatan is lefordítanak, és szinonímák árnyalatnyi különbségeit, hangzásbeli eltéréseit, ritmikáját vitatják. Még nagyobb luxus Vihar Judit matcha-teáját kortyolgatva egy japán novella magyar fordításait vetheti össze az ember, japán nyelvet hallgató egyetemisták, magyar költők és műfordítók társaságában.
De ez a luxus mégiscsak a szerzetesség fényűzése, a "Ne sokat tégy, de azt jól!" teljessége. A részletekre időt szánás, az elmélyülés zavartalansága olyan ritkán adatik meg. Még azoknak is, akik teljes magányban tudnak dolgozni, elterelik figyelmét napi teendők. De Dobogókőn nincs más napi teendő, mint egymásra figyelni, megismerni a műhelytitkokat, tapasztalt előadóktól tanulni, jegyzetelni, mint diákkorunkban. A köztes idők, az étkezések (pompás étkezések!) alatt folytatódnak a beszélgetések, olyanokkal találkozik évente egyszer itt a magamfajta, akikkel különben csak egy-egy ritka e-mailt vált. A hasonló prioritások kapcsai azonban erősek, nem gyengít rajtuk sem életkor, sem különböző nyelvterületen vagy műfajban való jártasság. Ritka közösség ez, az egymás munkája iránti tisztelet feltétlennek tűnik, mindenki megleli szakmai társait, és valamiféle feltétlen bizalom is működik ebben a közegben. Valahogy úgy, ahogy egy gyülekezetben, ahol senkiben nem merül fel, hogy ellophatják a táskáját, míg Úrvacsorázni megy.

Bővebben a szakmai hétvége programjáról, az előadásokról és szemináriumokról:
http://www.litera.hu/hirek/a_forditasban_a_vilagon_minden_problema
http://www.litera.hu/hirek/nadori_lidia_nem_bermunkasok_vagyunk

Kik között, hol üldögél

Először is a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlése alkalmából rendezett hangversenyen. Már ez sem ma történt, május 7-én, egy szokásosan zsúfolt nap végén. Ünnepi, ha az ember kipenderül az uzsonnakészítés, leckekikérdezés, fűmaglocsolás hamuszürke délutánjából, odahagyja a kiválogatott kölest, fekete csipkével bevont masnis cípőbe bújik, háromszor átbucskázik a fején, egy díszteremben találja magát, és jeles tudsok közt ülve a félhomályban, egyetlen derengő gyertya fényénél Bogányi Gergely zongorajátékát hallgatja. Pedig hétfő van. Előtte az az aprócska, okos filozófus, akitől olyan gyakran idézi, "Nem mindegy, hogy ki veregeti az embert vállon!", és akinek kiskorában Berzsenyit olvasott fel esténként az ágya mellett az apukája. Mögötte valahol a magyar gyógyszerkémia emblematikus alakja, akinek Repkényszaggatás című emlékiratait a Holmi is bemutatta tavaly ősszel. Jó itt. A délutánból kiszakadt koraeste ajándéka a Pathétique szonáta, Isten áldja Beethovent, és Liszt Sóhaj-a, a Gnomenreigen, a Nocturne.
De a legjobb az, hogy ki mellett ül. Kémikusnak kémikus, nagy is, jóval magasabb nála, nem beszélve az aprócska filozófusról, de legfőképp társ, könnyebb felsorolni, hogy miben nem, mint azt, hogy mi mindenben. És akkor is fogja a kezét, ha Debussy szól, és akkor is, ha éjszaka rátör a szívdobogás. De most nem tört, csak az éhség, úgyhogy el is vitte a vegetáriánus étterembe, de hogy mit ettek annak a neve maradjon titok. Az íze úgyis feledhetetlen.

A másik üldögélés még csak egy hetes, a Szépírók Társasága közgyűlésén. A helyszín legalább annyira fényes, a Károlyi-palota díszterme, merthogy az elnökválasztásnak a PIM adott helyet. Az esemény korántsem annyira művészi élmény, mint az Akadémián, zsúfoltság, némi izgalom, kisebb konfliktusok és ügyrendi viták, de a társaság, akik közt helye van, akár előtte, akár mellette, akár mögötte ülnek, na, az aztán szívmelengető. És vidám. Similis simili gaudet.

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=138190:meszaros-sandor-a-szepirok-tarsasaganak-uj-elnoeke&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113