Nem akarok semmi olyasmit írni, ami publicisztika-szerű. Nem hiszem, hogy az összes magát írástudónak gondoló lénynek azonnal reagálnia kell mindarra, ami nap mint nap esik a világban. Mert az borzalmas, szétszedi mindenki eszét, lelkét. De melyik korban nem volt ez így? És nem a lapító hallgatás, ami a reflexió-kényszerrel szemben áll. A figyelem, a rögzítés, az ellenszegülés mind méltó feladatok. Csak a mindenhez-értés, a mindent-tisztán-látás pökhendisége, a magamutogató okoskodás annyira könnyű csapda, és annyian esnek bele.
Most mégis írok, talán nem is az író ír most, hanem a tanár, mert nem érti, hogy miféle regresszió zajlik, miért kell rombolni mindazt, amit már sikerült - korántsem tökéletes minőségben, korántsem gördülékeny működéssel - valamennyire kialakítani. A részképesség-zavarokkal küzdő, a sajátos nevelési igényű tanulók kárára javasolt törvény-tervezetre gondolok. Mely szerint 2018 augusztus 31. után ne lehessen ezeket a diákokat felmenteni egyes tantárgyak osztályzása alól.
Miért? Kinek jó ez? Kinek segít?
Számos diákom küzdött hasonló tanulási nehézséggel. Többségük rendelkezett egy sereg más remek képességgel, kreativitással. Az, hogy nem "gyépés"-nek lettek kezelve, az, hogy nem kellett külön osztályba járniuk, mint az én gyerekkoromban a hasonló, gyakorlatilag fogyatékosnak tekintett gyerekeknek, hozzájárult ahhoz, hogy sikeresen érettségizzenek és megtalálják az érdeklődésüknek, habitusuknak megfelelő szakmát.
Nem tudom belátni, ennek a tervezett intézkedésnek az értelmét.
Tudom, hogy Nepálban közoktatás sincsen, de nem szeretném hinni, hogy ezekhez a viszonyítási alapokhoz képest kellene nyugodtnak maradnunk.
Az országban folyamatosan megfigyelhető visszafejlődést nehéz jó szemmel néznie egy tanárnak. Nem csak az intézményrendszer leépülésére gondolok, hanem arra is, hogy hogyan fejlődik vissza egy, a konszenzust, a szakmaiságot épp csak tanuló társadalomban a döntéshozatal a dzsungel-törvények szintjére. Ahol az erősebb győz.
Az erősebb az, aki nagyobb, akinek több pénze van, aki hatalmon van, aki Sir Kan.
De a civilizáció már annyiszor túljutott a dzsungelen. Hosszú távon már annyiszor igazolódott, hogy az erőfitogtatás - gyengeség.
Ahogy az is, hogy a dzsungelben élnek Akelák és Bagirák is. A dzsungel archetípusai közt vannak más erőket demonstráló lények is. Megbízhatóak.
Tanítottam egy fiút. Diszlexiás volt. Nem tudott elolvasni egy tízsoros bekezdésnél hosszabb szöveget. Kedveltem, bár nem volt könnyű eset, és pusztán a jelenlétemmel, azzal, hogy irodalmat tanítok neki, én is frusztráltam őt. Természetesen nem írhatom ide a nevét. Nincs semmilyen felhatalmazásom. De ha olvasná ezt a néhány szomorú sort, arra kérném, szóljon az édesapjának. Hogy mondja el neki, mennyire rossz megalázottnak lenni egy iskolában valamiért, amire a legjobb szándékai ellenére képtelen egy gyerek. Miközben okos, jó humorú, kedves lélek. Ha olvasná, azt kérném tőle, segítsen, ha módjában áll. Segítsen annak a több tízezer gyereknek, akinek a jövője múlhat azon, hogy ezt a törvényt megszavazzák-e.
Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése