Emlékidéző nap

Ülünk a gép előtt, írunk. Ő az egyik asztalnál, én a másiknál. Néha egy-egy mondat, nem sok, hisz dolgozunk. A másik jelenléte viszont kézzelfogható közelségben, szuszog, föláll, iszik, eszik egy mandarint. Írunk. Az ebéd, a kávé közös. Boldog szerzetesnapok, tesszük a dolgunkat, egymás mellett, mégis együtt. Inspiráló csönd, az egymás munkájába vetett hit.

Volt már egyszer ez így, sok évvel ezelőtt.
Akkor ő a kandidátusi dolgozatát írta, soha nem felejtem el a Marchantia polymorpha nevét. És azt sem, hogy érkezett meg, mint egy igazi természettudós a tudomány hőskorából, nyakig sárosan a Börzsönyből, ahol a Csillagos májmohát Gergővel begyűjtötték, hogy a szerkezet-bizonyító szintézishez kivonhassa belőle a rákellenes hatóanyagot.
Én a diplomamunkámat írtam Petri György költészetéből. Petrit csak később ismertem meg személyesen, a Velemi Költőtáborban, amit Jónás Tamás szervezett. Akkor még csak a verseket, a verseken keresztül azt az embert, akit most olyan kevesen ismernek már. Az alulstilizáltság érdekelt, a tökéletes illúziótlanság, ami a verseiből áradt. És amit nyilvánvalóan az elveszett illúziók fájdalma hozott létre.

Aztán lebaktattunk a Bródy Sándor utcába, és spenótot ettünk tükörtojással vagy tojásos galuskát a Stúdió-ban. Ott éltük át a szocreál, mégis otthonos díszletek között Nagy Imre újratemetését. Álltunk a kopott, pepita kövezeten, álltak a pincérek is, az utcán az autók, a taxik, és dudáltak, és eltelt az a néma perc, amit, akárcsak a Marchantia polymorpha nevét, nem fogok elfelejteni.

És reménykedem, hogy az perc, amikor az egész ország együtt volt egy megszentelt pillanatra, ugyanúgy eljön még, mint ez a mai délelőtt. Amikor újra együtt ülünk a gép előtt és írunk. Ő az egyik asztalnál, én a másiknál.
Hogy lesznek még újra boldog szerzetesnapok.

(A Petri-portré webhelye: hunlit.hu
A Csillagos májmoha képének webhelye: biologie.uni-freiburg.de)