Mindig is szerettem a lovagokat.
Volt egy ködből előbukkanó, messze földről visszatérő, tiszta erényű, poros páncélú férfi, aki hajnalonta, mielőtt újra útra kelt, még elpengetett egy albát az ablakom alatt.
Sajnos soha nem találkoztunk, kapcsolatunk azonban, a merő képzelgés ellenére, szép volt.
Tegnap este azonban előbukkant. A Duna felől érkező hideg szél elfújta a ködöt, és a sötétségből, a félhold fényében kibontakozott Sir Neville Marriner szikár alakja.
Határozott volt és sokat tapasztalt. Üde mozdulatai, bátor tekintete azonnal elárulták, hogy képes legyőzni a sötétséget.
Nem volt egyedül, az Academy of St. Martin in the Fields finom lényei kísérték.
A csoda Glinka, Mendelsson és Dvorák megidézésével lett teljes.
A harmónia, ha csak néhány órára is, elűzte a gonosz felhőit.
Aztán a lovag újra útra kelt, páncélja sokáig csillogott még az éjszakában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése