Hetek óta dolgozom rajta, hogy felidézzek egy érzést. Sikertelenül. Egy régi érzést szerettem volna újra átélni, a testi és lelki elégedettségnek azt az állapotát, amire nyilvánvalóan képes voltam, mielőtt rászoktam volna a dohányzásra. Mielőtt beleestem volna a csapdába, mert sejtelmem sem volt róla, hogy azzal, hogy bánatomban rágyújtok, mert első szerelmem szakított velem, egyszerűen drogfüggő leszek. Mert a nikotin drog. Ha társul választottuk, azt hisszük, nem tudunk többé nélküle élni. Ráadásul büdös. Az ember állandóan rágógumizik, és mossa a kezét, mint Pilátus, hogy valahogy megszabaduljon a cigartta mocskától. Arról nem is beszélve, hogy az aggodalom miféle bugyraiba kergeti szeretteit.
Kerestem hát a tisztaság emlékét. Nagyon mályre kellett ásnom, és csak halvány foszlányok után kapkodtam, mint ahogy Orpheus tapogatózott vágyakozva az Alvilág sötétjében, hogy elérje Euridikét. Felidézni egy régvolt érzést olyasvalami, mint tűbe fűzni a szivárvány egy szálát.
Így nem maradt más választásom, mint újraélni a szabadságot.
Aztán eltettem a hamutartókat a konyhaszekrény mélyére.
A dohányzás elhagyása után nekem kb. 3 hét után jött meg az az érzés, hogy tiszta vagyok kívül-belül. Nemcsak a leheletem, kezem, hanem a tüdőm is. Mélyen szívtam magamba az oxigéndús levegőt. Ez az érzés olyan jó volt, hogy mindig ezt idéztem fel magamban, amikor a rágyújtás vágya kísértett. Ez nagyon régen történt, sok évvel ezelőtt, de még most is pontosan emlékszem rá. Később, amikor elmúlt a vágyakozás a cigi után, a megszabadulás, a szabadság érzése is nagyon erős jó érzés volt. Érdemes küzdeni érte!
VálaszTörlésKöszönöm a megerősítést. Igen, ez az a vágy, a tisztaság és szabadság utáni, ami a legerősebb motiváció. Az a három hét pedig nyilván olyan, mint a purgatórium.
VálaszTörlés