Gyur-mama-rad-vány

Egyfolytában csinálok valamit, de mindig az az érzésem, hogy mást, mint amit kellene. Ha a mesét írom a Pagonynak, eszembe jutnak a versfordítások, ha a tiszta ruhákat rakom el, akkor az, hogy még mennyi a tennivaló Karácsonyig, hogy minden olyan kerek és békés legyen, mint egy hógömb.
Az öröm is kerek, és nem szabadna, hogy kényszerek nyomorgassák jobbról és balról, alulról és felülről, míg olyan nem lesz, mint egy nyamvadt, koszlott gyurmamaradvány.
(Ez olyan, mint egy ősi, kihalt nyelv titkos szertartásszava, jól lehetne kórusban mondogatni a törzsfőnökkel: gyur-mama-rad-vány, gyur-mama-rad-vány...)
De annyi a kényszer, hogy már nincs kedvem elkészíteni az ajtódíszt sem, pedig visszakértem a ragasztópisztolyt is. Reggel mindig nagy svunggal nekilátok, ezer tennivaló gondolatával, és aztán eljön az este, persze nagyon korán, egyre korábban, és tessék, már megint megmaradt a feladatlista fele.
Pedig próbálok egyszerűsíteni, időt beosztani, megtanulni egyes dolgokra nem-et mondani, de mégis. Illetve mégse.

És szégyenszemre mit szeretnék a legjobban?
Befeküdni az ágyba egy teával, és a könyvvel, amit Mártától tegnapelőtt kaptam ajándékba. Most jelent meg, az Európa adta ki, és igazi téli csemegének ígérkezik: krimi egy könyvkiadóban, pontosabban egy lexikon szerkesztőségében! A gyilkos a katalóguscédulák között lapul...
A szerző Emily Arsenault, a könyv címe Az eltört teáspohár.
Fordította Siklós Márta.

Nos, a naplopás valódi  kísértés. Reméljük, nem kísértetünk erőn felül!:)