Székek Párizsban

A kedves költőtárs, Szlukovényi Kata hívta fel figyelmemet a Nemzeti Múzeum André Kertész kiállításához kapcsolódó Irodalmi Pályázatra. Nagyon kellemes pályázat, terjedelmi megkötésen kívül azt ír az ember, amit akar a szabadon választott Kertész-fotókhoz.
Sokáig böngésztem a képek között, aztán egyszercsak nyilvánvalóvá vált, melyik az a három kép. A három kép, ami egy ívre felsimult, és összeállt, mint egy triptichon. Ez is lett az alcíme: André Kertész triptichon. Az igazi címe pedig: A magány íve. A többi maradjon titok a szilveszteri eredményhirdetésig.
Azért a harmadik vers ihlető képe álljon itt mindenki örömére (Az Interneten találtam, és remélem, nem számít lopásnak, hogy itt is megtekinthető...):

Azt viszont elárulom, hogy mekkora öröm volt ezekhez a képekhez írni. Lehet, hogy azért is, mert Kertész fekete-fehér képei nosztalgiát ébresztenek bennem, hiszen amikor kisgyerek voltam, ritkaságszámba ment a színes fotó. Másfelől a fekete-fehér és árnyalatai a valóságban nem létező tisztaságot, egyértelműséget idézik. Ami végtelenül megnyugtató.

(Képekhez írni amúgy is nagy élmény, legutóbb a Műcsarnok Bizottság Kiállításában lévő négy festményhez írtam verseket.)

Még idemásolom a Credo-est linkjét, bár néhány fotó soha  nem tudja igazán visszaadni egy alkalom hangulatát. Kivéve persze, ha André Kertész a fotós.

http://www.evangelikus.hu/aktualis/credo-est-az-eszaki-evangelikus-egyhazkerulet-puspoeki-hivatalanak-kapolnajaban